Liverpool: Szalah szerződése volt a téma, az ügynök kiröhögte Kloppot

L. M.L. M.
2022.03.11. 20:53
null
Szalah és Klopp is reménykedik a közös folytatásban (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, Mohamed Szalah függőben lévő szerződéséről nyilatkozott pénteken, kijelentve: a klub részéről mindent előkészítettek ahhoz, hogy a futballista aláírhassa az új megállapodását az Anfield Roadon. A játékos ügynöke nem vette jó néven a német szavait, Twitteren fejezte ki érzéseit – szúrta ki a Goal.com.

 

Jürgen Klopp, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság második helyén álló Liverpool menedzsere pénteken nyilatkozott az újságíróknak. A német tréner elmondta, hogy jelenleg még nincsenek előrehaladott tárgyalások az egyiptomi szélső szerződését illetően.

Mohamed Szalah szerződése a következő idény végén, 2023 nyarán jár le, korábbi nyilatkozataik alapján mind a klub, mind a játékos együtt képzeli el a jövőt – ám a megállapodás ennek ellenére várat magára.

„Mo elvárja a klubtól, hogy sikerre éhes legyen. Azok voltunk az előző években, és most is azok vagyunk. Nem tudunk többet tenni... Semmi rossz érzés sincs bennem. Jól haladunk az egyeztetésekkel. Minden úgy áll, ahogy ilyen periódusban lennie kell. A klub részéről mindent előkészítettünk, viszont még nem történt semmi perdöntő: nincs megállapodás, nincs elutasítás sem. Món múlik minden. Nem sietünk jelen helyzetben. Neki kell meghoznia a döntést” – nyilatkozta Klopp.

Nem sokkal a sajtótájékoztató után Ramy Abbas, Szalah ügynöke a Twitteren reagált az elhangzottakra, és láthatólag nem vette jó néven, amit hallott. Csupa sírva nevetős emojival „kommentálta” azokat.

 

Szalah egyértelműen a Liverpool kulcsembere ebben az idényben is, 34 mérkőzésen 27 gólt szerzett eddig. A Liverpoollal megnyerte az angol Ligakupát, és versenyben van még a Premier League-ben, az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is.

Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31
Ezek is érdekelhetik