PL: ellenzik a klubok a kétévenkénti világbajnokságot

2021.11.11. 19:04
null
A Premier League-ben szereplő klubok ellenzik a kétévenkénti világbajnokság megrendezését (Fotó: AFP)
Az angol Premier League-ben szereplő klubok ellenzik a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) ötletét a világbajnokság kétévenkénti megrendezéséről – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A témában a PL-ben szereplő egyesületek képviselői csütörtökön tárgyaltak, és a megbeszélésen abban is egyetértettek, hogy nem támogatják a FIFA azon törekvését, mely szerint a nemzetközi válogatott mérkőzések lejátszására évente csupán két időszakot határoznának meg a mostani öt helyett.

„A Premier League elkötelezett az iránt, hogy megakadályozzon a 2024 utáni időszak nemzetközi versenynaptárát érintő minden olyan radikális változtatást, amely hátrányosan érintené a játékosok jólétét, és veszélyeztetné az angol futball versenyképességét, programját, szerkezetét és hagyományait” – foglalta össze a klubok gondolatait Richard Masters, a PL elnök-vezérigazgatója.

A négy helyett kétévenkénti vb-rendezés Gianni Infantino FIFA-elnök forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. Bírálta a tervet az európai (UEFA) és a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség is, továbbá az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban. Legutóbb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is hangot adott aggodalmának.

A FIFA december 20-án tanácskozást rendez a témában.

Legfrissebb hírek

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
10 órája

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Lampard megkönnyebbülhet, megvan a Coventry első győzelme a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.19. 20:34