MU: a PSG kész arra, hogy nyáron elengedje Pochettinót – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 07:48
null
Pochettino (balra) lehet Solskjaer hossza távú örököse Manchesterben (Fotó: Getty Images)
Ugyan még Ralf Rangnick szerződtetése sem hivatalos, a német futballszakember lehetséges utódjának kérdése legalább akkora izgalomban tartja a brit sportsajtót, mint az ő kinevezése. A goal.com beszámolója szerint egyre biztosabbnak tűnik a Manchester United kispadjának jövője: Rangnick után 2022 nyarától Mauricio Pochettino ülhet majd le rá. S ez ellen az argentin tréner jelenlegi klubja, a Paris Saint-Germain sem ágál.

 

A sportlap beszámolója szerint a PSG vezetőségének határozott álláspontja, hogy idény közben nem akarja elengedni Pochettinót, ám arra már vevők lennének a franciák, hogy egy tisztes lelépési díj ellenében nyártól a Manchester Unitedhoz szerződjön az edző.

A 49 esztendős tréner 2021 januárjában vette át a PSG irányítását Thomas Tucheltől – akkor kettő és fél éves megállapodást kötött. Ám beszédes, hogy a Tottenham volt menedzsere egyedül költözött Párizsba és azóta is egy hotel lakosztályában él, nem költözött állandóbb jelleget adó apartmanba, lakásba. A goal.com szerint nem is érzi túl otthonosan magát Párizsban.

Brit sajtóhírek szerint a PSG-Pochettino házasságban egyik fél sem igazán boldog: a francia klubnál nem látják az egyértelmű előrelépést az argentin érkezése óta, hiába nyertek meg vele 54 tétmeccsből 38-at. A valódi szintlépés, a Bajnokok Ligája-serleg ezúttal sem jött össze, ráadásul a bajnoki címről is lemaradtak, a Lille egyetlen ponttal, de jobbnak bizonyult a 2020–2021-es idény végén. Igaz, ebben az idényben a bajnokságban már jóval magabiztosabban muzsikálnak a franciák...

Nem ez az első alkalom, hogy Pochettinót a Manchester United kispadjának várományosai között emlegetik, José Mourinho 2018. decemberi menesztésekor is újra meg újra bedobták a nevét, ám abból a megállapodásból nem lett semmi.

Kérdés, ebből lesz-e.

Addig is Ralf Rangnick lehet a megoldás.

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Chelsea 12 9 2 1 30–4 +26 29
2. Liverpool 13 8 4 1 39–11 +28 28
3. Manchester City 12 8 2 2 25–6 +19 26
4. West Ham 12 7 2 3 23–14 +9 23
5. Arsenal 13 7 2 4 15–17 –2 23
6. Wolverhampton 13 6 2 5 12–12 0 20
7. Tottenham 12 6 1 5 11–17 –6 19
8. Brighton & Hove Albion 13 4 6 3 12–14 –2 18
9. Manchester United 12 5 2 5 20–21 –1 17
10. Crystal Palace 13 3 7 3 19–19 0 16
11. Aston Villa 13 5 1 7 18–21 –3 16
12. Everton 12 4 3 5 16–19 –3 15
13. Leicester City 12 4 3 5 16–21 –5 15
14. Southampton 13 3 5 5 11–18 –7 14
15. Brentford 12 3 4 5 16–17 –1 13
16. Watford 12 4 1 7 16–20 –4 13
17. Leeds United 13 2 6 5 12–20 –8 12
18. Burnley 12 1 6 5 14–20 –6 9
19. Norwich City 13 2 3 8 7–27 –20 9
20. Newcastle136715–29–146

 

 

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik