Anglia: Southgate 2024-ig hosszabbított – hivatalos

M. D.M. D.
2021.11.22. 13:28
null
Gareth Southgate munkájával elégedettek az angol szövetségnél (Fotó: AFP)
Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya új, 2024-ig szóló szerződést írt alá – számolt be róla a helyi sportági szövetség, az FA a hivatalos honlapján.

 

Az 51 éves tréner 2016 novemberében megbízott szövetségi kapitányként vette át az angol válogatott irányítását Sam Allardyce-tól, majd véglegesítették a pozíciójában. Eddigi megállapodása a 2022-es világbajnokság után járt volna le, ezt 2024 decemberéig toldották meg a felek.

„Továbbra is kiváltság ezt a csapatot vezetni. Nagy lehetőségek előtt állunk” – idézte a BBC a kapitányt a szerződés aláírása után.

Southgate vezetésével az angol válogatott 2018-ban világbajnoki elődöntőbe jutott, egy évvel később bronzérmet nyert a Nemzetek Ligájában, idén pedig Európa-bajnoki döntőt játszhatott – amelyet tizenegyespárbajban veszített el Olaszországgal szemben –, valamint kijutott a jövő évi katari vb-re. Vele együtt Steve Holland asszisztensedző is meghosszabbította a szerződését 2024-ig az angol szövetségnél.

Southgate-tel a kispadon az angol nemzeti együttes az eddigi 68 mérkőzéséből 44-et megnyert, 14-et elveszített, valamint 10 döntetlent játszott.


Legfrissebb hírek

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
2026.09.23. 09:38

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hosszabbított a spanyol szövetség De la Fuentével

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 20:08

Hosszabbított portugál sztárjával a Chelsea, Xabi Alonso elégedett

Angol labdarúgás
2026.09.11. 16:05

Hosszabbít szupertehetséges csatárával a Barca – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 14:31

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.08.10. 22:40

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17