PL: jó pár fordulat és döntetlen a Brentford–Liverpool meccsen

Vágólapra másolva!
2021.09.25. 20:27
null
Hatgólos döntetlent játszott a Liverpool a Brentford ellen (Fotó: AFP)
A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott idegenben a Brentford ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának szombati játéknapján.

Elképesztően lüktető, eseményekkel teli mérkőzést játszott egymással az újonc és a 2019–2020-as PL-győztes. A Liverpool Mohamed Szalah révén már az elején megszerezhette volna a vezetést, de Kristoffer Ajer hatalmas mentést mutatott be a gólvonalon. A Brentfordnak is megvoltak a helyzetei, sőt a 27. percben Ethan Pinnock góljával meg is szerezte a vezetést a hazai csapat.

Sokáig nem tarthatott az öröm, hiszen a 31. percben jött Diogo Jota, és remek fejessel kiegyenlített (1–1). A második félidőt hatalmas lendülettel kezdő Liverpool az 55. percben átvette a vezetést: Szalah pazar megmozdulással talált be a hazaiak kapujába (1–2).

Az újonc ekkor sem adta fel – a 63. percben Vitaly Janelt vette be Alisson kapuját, így újra döntetlen lett az állás (2–2). Négy perccel később a vendégek 20 éves középpályása, Curtis Jones lőtt a tizenhatoson kívülről, a labda megpattant, végül a Brentford kapujában kötött ki. A hazaiak azonban ebből is fel tudtak állni: a 82. percben a nem sokkal előtte csereként beálló Yoane Wissa finoman átemelte a labdát Alisson felett, ezzel lett 3–3.

Szalah gólja

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ

Brentford–Liverpool 3–3
(Pinnock 27., Janelt 63., Wissa 82., ill. Jota 31., Szalah 54., C. Jones 67.)
Korábban
Everton–Norwich City 2–0
(Townsend 29. – 11-esből, Doucoure 77.)
Leeds United–West Ham United 1–2 (Raphinha 19., ill. Firpo 67. – öngól, Antonio 90.)
Leicester–Burnley 2–2 (Vardy 37., 85. – a másodikat 11-esből, ill. Vardy 12. – öngól, Cornet 40.)
Watford–Newcastle United 1–1 (I. Sarr 72., ill. Longstaff 23.)

Chelsea–Manchester City 0–1 (Gabriel Jesus 53.)
Manchester United–Aston Villa 0–1 (Hause 88.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 6 4 2 15–4 +11 14
2. Manchester City 6 4 1 1 12–1 +11 13
3. Chelsea 6 4 1 1 12–2 +10 13
4. Manchester United 6 4 1 1 13–5 +8 13
5. Everton 6 4 1 1 12–7 +5 13
6. Brighton & Hove Albion 5 4 1 7–4 +3 12
7. West Ham 6 3 2 1 13–8 +5 11
8. Aston Villa 6 3 1 2 9–7 +2 10
9. Brentford 6 2 3 1 8–5 +3 9
10. Tottenham 5 3 2 3–6 –3 9
11. Watford 6 2 1 3 7–9 –2 7
12. Leicester City 6 2 1 3 7–10 –3 7
13. Arsenal 5 2 3 2–9 –7 6
14. Crystal Palace 5 1 2 2 5–8 –3 5
15. Southampton 5 4 1 4–6 –2 4
16. Wolverhampton 5 1 4 2–5 –3 3
17. Newcastle 6 3 3 7–14 –7 3
18. Leeds United 6 3 3 6–14 –8 3
19. Burnley 6 2 4 5–11 –6 2
20. Norwich City 6 6 2–16 –14 0
Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Thomas Frank lett az El-győztes Tottenham új vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.06.12. 21:32

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14
Ezek is érdekelhetik