PL: a legrosszabb rajtot produkálhatja az Arsenal–Norwich vesztese

Vágólapra másolva!
2021.09.11. 09:24
null
Az Arsenalnak a Norwich ellen már nem férne bele egy újabb vereség (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2021–2022-es kiírását az Arsenal és a Norwich City is botrányosan kezdte. Mindkét csapat három vereséggel áll három fordulót követően, de a gólkülönbségük az, ami igazán aggasztó lehet.

 

Az „ágyúsok” nulla lőtt góllal és kilenc kapottal állnak, míg a „kanárik” eddig egyet lőttek és tízet kaptak, így mindkét gárda mínusz kilences gólkülönbséggel szerénykedik a tabella alján.

A Premier League legrosszabb rajtját négy fordulót követően a Swindon Town tartja, amely nulla ponttal és mínusz 12-es gólkülönbséggel állt az 1993–1994-es kiírásban. Ez azt jelenti, hogyha az Arsenal és a Norwich összecsapásán valamelyik csapat hárommal nyer, akkor ezt a negatív rekordot beállítja, ha pedig többel, akkor pedig egy újat állít fel.


ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ, SZOMBATI PROGRAM
13.30:
Crystal Palace–Tottenham (Tv: Spíler1)
16.00: Arsenal–Norwich
16.00: Brentford–Brighton
16.00: Leicester City–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
16.00: Manchester United–Newcastle United – élőben az NSO-n!
16.00: Southampton–West Ham United
16.00: Watford–Wolverhampton
18.30: Chelsea–Aston Villa (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 3 3 3–0 +3 9
2. West Ham 3 2 1 10–5 +5 7
3. Manchester United 3 2 1 7–2 +5 7
4. Liverpool 3 2 1 6–1 +5 7
4. Chelsea 3 2 1 6–1 +5 7
6. Everton 3 2 1 7–3 +4 7
7. Manchester City 3 2 1 10–1 +9 6
8. Brighton & Hove Albion 3 2 1 4–3 +1 6
9. Leicester City 3 2 1 4–5 –1 6
10. Brentford 3 1 2 3–1 +2 5
11. Aston Villa 3 1 1 1 5–4 +1 4
12. Watford 3 1 2 3–5 –2 3
13. Southampton 3 2 1 4–6 –2 2
14. Crystal Palace 3 2 1 2–5 –3 2
15. Leeds United 3 2 1 4–8 –4 2
16. Burnley 3 1 2 2–5 –3 1
17. Newcastle 3 1 2 4–8 –4 1
18. Wolverhampton 3 3 0–3 –3 0
19. Norwich City 3 3 1–10 –9 0
20. Arsenal 3 3 0–9 –9 0

Legfrissebb hírek

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
10 órája

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
23 órája

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59
Ezek is érdekelhetik