Liverpool: Szalah lehet a klub történetének legjobban fizetett játékosa

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 12:49
null
A Liverpool marasztalná Mohamed Szalaht (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere Mohamed Szalahról beszélt, aki könnyen lehet, hogy a klub történetének legjobban fizetett játékosa lesz.

 

A Goal értesülései szerint a Liverpool további két évvel hosszabbítaná meg Mohamed Szalah szerződését, így 2025-ig biztosan az Anfield Roadon maradna. További információ, hogy nagyjából 250 000 fontot keresne hetente, ezzel a klub történetének legfizetettebb játékosává válna.

Szalah jelenlegi szerződését még 2018-ban írta alá, s még két év van hátra belőle. A Liverpool korábban Alexander-Arnoldot, Fabinhót, Alissont és Van Dijkot is a klubhoz láncolta.

Azt, hogy az egyesület tárgyal az egyiptomi szélsővel, Jürgen Klopp is megerősítette.

„Mindenbe be vagyok vonva, ami a klubnál történik. Talán néha előfordul, hogy nem vagyok ott egy-egy megbeszélésen, de szerintem mindenről tudok. Egyébként nem igazán beszélünk ilyen dolgokról. Tudom, hogy Henderson esetében ez kicsit más volt, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes lépésről be fogok számolni a médiának” – mondta Jürgen Klopp.

„Először is, Szalah nagyon jó formában van, s jól érzi magát. Az első napja óta így viselkedik a csapaton belül. Mind felnőttek és profik vagyunk. Ha zajlanak a tárgyalások, akkor zajlanak, és ha majd lesz konkrétum, akkor azt el fogom árulni. Addig is az a legfontosabb, hogy a felek jól tudjanak együtt dolgozni. De valószínűleg igen, mivel két év van hátra a szerződéséből, elképzelhetik, hogy zajlanak a tárgyalások. Ennyit erről” – tette hozzá Jürgen Klopp.

A 29 éves támadó remekül játszik a Liverpoolban, 204 mérkőzésen összesen 126 gólt szerzett, ezzel a „vörösök” örök góllövőlistáján a 12. helyet foglalja el.

Szombaton kora délután tovább gyarapíthatja góljainak számát, hiszen a Liverpool az Anfielden fogadja a Burnleyt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Szombat
13.30:
Liverpool–Burnley (Tv: Digi Sport1)
16.00: Aston Villa–Newcastle United
16.00: Crystal Palace–Brentford
16.00: Leeds United–Everton
16.00: Manchester City–Norwich City (Tv: Digi Sport1)
18.30: Brighton & Hove Albion–Watford (Tv: Digi Sport1)
Vasárnap
15.00: Southampton–Manchester United (Tv: Spíler1)
15.00: Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur
17.30: Arsenal–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
Hétfő
21.00:
West Ham United–Leicester City (Tv: Spíler1)

 


 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik