Premier League: halasztás Fülöp herceg temetése miatt

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 17:22
null
Gyászszünet a vasárnapi West Ham United–Leicester City mérkőzés előtt (Fotó: AFP)
Az április 9-én elhunyt Fülöp herceg április 17-i temetése miatt több sportesemény is később kezdődik az Egyesült Királyságban.

 

A Premier League hivatalos közleményben tudatta a szurkolókkal, hogy a múlt hét pénteken elhunyt Fülöp herceg emlékére később kezdődnek az eredetileg a temetéssel egy időpontban induló mérkőzések.

A temetés április 17-én, szombaton, magyar idő szerint délután négy órakor kezdődik, így a Wolverhampton Wanderers–Sheffield United és a Southampton–Crystal Palace összecsapást is 21.15-kor kezdik.

Ami a másodosztályt illeti, a csapatok egyéni megegyezés szerint játsszák le a találkozókat: lesznek olyan összecsapások, amiket pénteken, és lesznek olyanok, amiket vasárnap rendeznek.

A labdarúgás mellett a krikett- és a rögbimérkőzéseket is későbbi időpontra tették át.

Fülöp herceg április 9-én 99 éves korában hunyt el. Az edinburgh-i herceg 1964 és 1986 között a Nemzetközi Lovassportszövetség elnöke volt. 1980-ban az angol válogatottal négyesfogathajtó világbajnoki címet szerzett, s Európa-bajnokságon is végzett harmadik helyen csapatban.

Legfrissebb hírek

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
12 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
13 órája

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31
Ezek is érdekelhetik