MU: Szerződtetni akartuk Tottit, de nemet mondott – Ferguson

K. A.K. A.
2021.04.28. 17:29
null
Totti karrierje során csak az AS Roma mezét viselte (Forrás: AFP)
A „vörös ördögök” korábbi menedzsere, Sir Alex Ferguson a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta a Manchester United–Roma Európa-liga-elődöntő előtt, hogy a Unitednek szándékában állt szerződtetni a Roma olasz támadóját, Francesco Tottit, de ő nem volt hajlandó elhagyni szeretett klubját.

 

Francesco Totti az egyik legnagyobb játékosa volt a Romának. 1992 és 2017 között szerepelt a klub színeiben, 619 Serie A-mérkőzést játszott, amelyen 250 gólt szerzett; a bajnoki címet egy, az Olasz Kupát pedig két alkalommal hódította el a csapattal.

A Manchester United korábbi menedzsere, Sir Alex Ferguson elismerte, hogy megpróbálta szerződtetni Tottit, a Roma legendájaazonbannem volt hajlandó elhagyni az egyetlen klubot, amelyet valaha képviselt.

„Nagyon megtetszett Totti játéka, szerettük volna bevonni a terveinkbe, de amikor kifejeztük érdeklődésünket, azonnal kiderült, hogy nem akarja elhagyni Rómát. Nagyon kötődött a városhoz, karrierje során csak a Roma mezét viselte” – tette hozzá Ferguson a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában.

 


 

Legfrissebb hírek

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

Ez nem Lothar Matthäus, és nem is Alex Ferguson napja volt – vb-videók!

Minden más foci
2026.06.04. 07:50

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25
Ezek is érdekelhetik