Anglia: először vezetett női játékvezető profi férfimeccset

2021.04.05. 22:28
null
Welch játékvezető erélyesen lépett fel, ha kellett (Fotó: Getty Images)
Rebecca Welch az első női játékvezető, aki férfi labdarúgó-mérkőzésen – a hétfői Harrogate–Port Vale meccsen – bíráskodhatott Angliában, adta hírül az MTI.

A játékvezetői testület vezetői, Mike Riley és Mike Jones az egész szezonban nyújtott jó teljesítménye miatt bízták a 37 éves Welchre a negyedosztályú (League Two) találkozót, amit a vendégek nyertek meg 2–0-ra.

Egy női bíró, Amy Fearn már vezetett férfimérkőzést Angliában, de a 2010-es Coventry City–Nottingham Forest másodosztályú meccsen csupán beugró volt az utolsó húsz percre a játékvezető sérülése miatt.

Welch – aki a 2017-es női kupadöntőn bíráskodott a Wembley Stadionban – a hétfői megbízatását pályafutása legnagyobb sikerének nevezte, és megjegyezte: amikor 11 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy játékvezető lesz, el sem tudta képzelni, hogy hazájában ő lesz az első, aki férficsapatok összecsapását dirigálhatja.

Korábban a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) munkatársa volt, és azt tervezi, visszatér ugyanoda, amikor befejezi játékvezetői karrierjét.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Magyar FIFA-játékvezetői hármas dirigálja a Ferencváros–Real Madrid mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 15:30

Spanyol és olasz játékvezető a Ferencváros Európa-liga-meccsein

Európa-liga
2026.08.01. 09:06

Befejezte pályafutását a vb-döntő játékvezetője – hivatalos

Minden más foci
2026.07.27. 06:55

A dulakodó futballistákat akarta szétválasztani a játékvezető – ő szenvedett agyrázkódást (videó)

Minden más foci
2026.07.26. 13:10

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
2026.07.25. 14:49

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Nem lett a FIFA–UEFA szembenállás áldozata – bemutatjuk Slavko Vincicet, a világbajnoki döntő játékvezetőjét

Foci vb 2026
2026.07.17. 13:55

1990 óta tartó sorozat folytatódik a vb-döntőben

Foci vb 2026
2026.07.17. 08:17