Labdarúgás: Angliában és Németországban is visszatérhetnének a szurkolók májusban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.03.13. 13:59
null
Nincs kizárva, hogy a Német Kupa döntőjén lehetnek majd nézők (Fotó: Getty Images)
Richard Masters, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) vezérigazgatója szerint a mostani idény utolsó két fordulójában visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra, míg Németországban a Borussia Dortmund labdarúgóklub ügyvezető igazgatója azt javasolta, hogy nézők előtt rendezzék meg a Német Kupa döntőjét.

 

Angliában a brit kormány februárban bejelentette, hogy négy ütemben enyhíti a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozásokat és lezárásokat. A tervek szerint a harmadik szakaszban, május 17-től akár 10 ezer néző vagy a befogadóképesség negyedének megfelelő létszámú szurkoló lehet a stadionokban, attól függően, hogy melyik a kisebb szám.

„Remélhetőleg az idény utolsó két fordulójában akár 10 ezer néző is lehet a stadionokban. Ez fantasztikus finálé lesz az idény végén” – nyilatkozta Richard Masters.

A vezérigazgató szerint a mostani évad végére a Premier League-ben a veszteség eléri a kétmilliárd fontot, hiszen a zárt kapus mérkőzések miatt a klubok elesnek a meccsnapi bevételektől, és a televízió-társaságoktól is kevesebb pénz érkezik.

Masters kijelentette, ha Nagy-Britannia oltási programja a tervek szerint halad, akkor a futball a következő idényben visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

„Az a célunk, hogy a következő idény elejétől ismét telt ház legyen a stadionokban, és a kormány ütemterve erre lehetőséget ad” – magyarázta.

Mindeközben Németországban Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund labdarúgóklub ügyvezető igazgatója azt szorgalmazta, hogy nézők előtt rendezzék meg a Német Kupa döntőjét.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap szombati számában megjelent interjúban Watzke azt javasolta, hogy csak koronavírus ellen beoltott nézők lehessenek jelen május 13-án a berlini Olimpiai Stadionban, őket viszont ingyen engedjék be.

Véleménye szerint 10-15 ezer ember lehetne a lelátókon. Hozzátette, szerinte semmi nem szól egy ilyesfajta kísérleti projekt ellen.

„Először is ez egy szép gesztus lenne, másrészt hihetetlenül jót tenne a meccs hangulatának, harmadrészt egy kicsit összehozná a társadalmat” – érvelt Watzke.

A Német Kupa elődöntőjében a Borussia Dortmund a másodosztályú Holstein Kiel csapatával találkozik. A másik ágon Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik együttese, az RB Leipzig szerepel, amelynek ellenfele a Werder Bremen vagy a másodosztályú SSV Jahn Regensburg lesz.

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom

Angol labdarúgás
1 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
5 órája

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
18 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
23 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Többek között a Juventus és a BVB is szemet vetett Kovács Bendegúzra – sajtóhír

Légiósok
2026.03.20. 11:04

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55
Ezek is érdekelhetik