PL: pontokat hullajtott az utolsó előtti otthonában az MU

2021.02.14. 17:00
null
Bruno Fernandes nagyszerű gólt lőtt, de ez is kevés volt a három ponthoz (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának vasárnapi játéknapján a Manchester United idegenben 1–1-es döntetlent játszott a West Bromwich Albion ellen. 

A hazaiak már a 2. percben megszerezték a vezetést: a Galatasaraytól kölcsönvett, volt újpesti Mbaye Diagne fejelt a kapuba az ötösről egy remek beadást követően (1–0). Ez volt a szenegáli csatár első gólja a Premier League-ben.

A folytatásban a manchesteriek nyomást helyeztek ellenfelükre, de komoly lehetőségekig sokáig nem jutottak el. A 44. percben aztán Luke Shaw adott be egy labdát az alapvonal közeléből, Bruno Fernandes pedig a tizenegyespontról kapásból kilőtte a kapu jobb felső sarkát (1–1).

A második félidő jelentős részét a vendégek uralták, sőt büntetőhöz is jutottak, a játékvezető azonban a videóbíró segítségével visszafújta azt. A West Brom végül kihúzta kapott gól nélkül a hajrát – sőt, veszélyeztette is David De Gea kapuját – és pontot szerzett a Manchester United ellen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
West Bromwich Albion–Manchester United 1–1 (M. Diagne 2., ill. B. Fernandes 45.)
Southampton–Wolverhampton 1–2 (Ings 25., ill. Rúben Neves 53. – 11-esből, Pedro Neto 66.)
Arsenal–Leeds United 4–2 (Aubameyang 13., 41. – 11-esből, 47., Bellerín 45., ill. Strujk 58., H. Costa 69.)
Everton–Fulham 0–2 (J. Maja 48., 65.)
Hétfő
19.00:
West Ham–Sheffield United (Tv: Digi Sport1)
21.00: Chelsea–Newcastle (Tv: Digi Sport1)

Korábban
Manchester City–Tottenham Hotspur 3–0
(Rodri 23. – 11-esből, Gündogan 50., 66.)
Leicester City–Liverpool 3–1 (Maddison 79., Vardy 81., H. Barnes 85., ill. Szalah 67.)
Crystal Palace–Burnley 0–3
(Gudmundsson 5., Jay Rodríguez 10., Lowton 47.)
Brighton & Hove Albion–Aston Villa 0–0

Az állás
1. Manchester City 23 16 5 2 46–14 +32 53
2. Manchester United 24 13 7 4 50–31 +19 46
3. Leicester City 24 14 4 6 42–26 +16 46
4. Liverpool 24 11 7 6 45–32 +13 40
5. Chelsea 23 11 6 6 38–24 +14 39
6. West Ham 23 11 6 6 34–28 +6 39
7. Everton 22 11 4 7 34–30 +4 37
8. Aston Villa 22 11 3 8 36–24 +12 36
9. Tottenham 23 10 6 7 36–25 +11 36
10. Arsenal 24 10 4 10 31–25 +6 34
11. Leeds United 23 10 2 11 40–42 –2 32
12. Wolverhampton 24 8 6 10 25–32 –7 30
13. Southampton 23 8 5 10 30–39 –9 29
14. Crystal Palace 24 8 5 11 27–42 –15 29
15. Brighton & Hove Albion 24 5 11 8 25–30 –5 26
16. Burnley 23 7 5 11 17–29 –12 26
17. Newcastle 23 7 4 12 25–38 –13 25
18. Fulham 23 3 9 11 19–31 –12 18
19. West Brom 24 2 7 15 19–55 –36 13
20. Sheffield United 23 3 2 18 15–37 –22 11

Legfrissebb hírek

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
23 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
23 órája

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04