PL: mámoros boldogság Manchesterben – a Spurst is legyőzte a City

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.13. 20:22
null
Gündogan ismét fantasztikusan játszott (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójának szombat esti rangadóján a Manchester City hazai pályán magabiztosan győzte le a Tottenham Hotspurt.

Jól kezdett a Manchester City, amely több helyzetet is kidolgozott az első játékrészben. A 23. percben Ilkay Gündogan buktatása után tizenegyeshez jutottak a hazaiak, amelyet Rodri, ha nem is magabiztosan, de értékesített (1–0).

A fordulás után rögvest megduplázta előnyét a manchesteri együttes: az 50. percben Gündogan vette be a Tottenham kapuját Hugo Lloris közreműködésével (2–0).

A német középpályás ezúttal is remekül játszott és újfent három gólban volt benne – a Liverpool ellen egy gólpasszt adott és két gólt szerzett –, mivel a 66. percben Ederson kapus indítása után fantasztikusan oldotta meg a helyzetet és lőtte meg önmaga második gólját (3–0).

A Spurs hiába fejlődött fel támadásban, szépíteni már nem tudott.

A Manchester City előnye a tabellán hét pont a ma szintén rangadót nyerő Leicester Cityvel szemben és nyolc pont az ugyanannyi mérkőzésszámmal álló városi rivális, MU-val szemben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Manchester City–Tottenham Hotspur 3–0
(Rodri 23. – 11-esből, Gündogan 50., 66.)
Leicester City–Liverpool 3–1 (Maddison 79., Vardy 81., H. Barnes 85., ill. Szalah 67.)
Crystal Palace–Burnley 0–3
(Gudmundsson 5., Jay Rodríguez 10., Lowton 47.)
Brighton & Hove Albion–Aston Villa 0–0
Vasárnap
13.00:
Southampton–Wolverhampton (Tv: Spíler1)
15.00: West Bromwich Albion–Manchester United (Tv: Spíler1)
17.30: Arsenal–Leeds United (Tv: Spíler1)
20.00: Everton–Fulham (Tv: Digi Sport2)

Hétfőn
19.00:
West Ham–Sheffield United
21.00: Chelsea–Newcastle


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 23 16 5 2 46–14 +32 53
2. Leicester City 24 14 4 6 42–26 +16 46
3. Manchester United 23 13 6 4 49–30 +19 45
4. Liverpool 24 11 7 6 45–32 +13 40
5. Chelsea 23 11 6 6 38–24 +14 39
6. West Ham 23 11 6 6 34–28 +6 39
7. Everton 21 11 4 6 34–28 +6 37
8. Aston Villa 22 11 3 8 36–24 +12 36
9. Tottenham 23 10 6 7 36–25 +11 36
10. Leeds United 22 10 2 10 38–38 0 32
11. Arsenal 23 9 4 10 27–23 +4 31
12. Southampton 22 8 5 9 29–37 –8 29
13. Crystal Palace 24 8 5 11 27–42 –15 29
14. Wolverhampton 23 7 6 10 23–31 –8 27
15. Brighton & Hove Albion 24 5 11 8 25–30 –5 26
16. Burnley 23 7 5 11 17–29 –12 26
17. Newcastle 23 7 4 12 25–38 –13 25
18. Fulham 22 2 9 11 17–31 –14 15
19. West Brom 23 2 6 15 18–54 –36 12
20. Sheffield United 23 3 2 18 15–37 –22 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik