Arsenal: bejelentették, Özil Törökországban folytatja – hivatalos

H. K.H. K.
2021.01.24. 15:13
null
Özilt hivatalosan is bejelentette a Fenerbahce (Fotó: Fenerbahce)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal a hivatalos honlapján bejelentette, hogy német válogatott játékosa, Mesut Özil a Fenerbahcénál folytatja a pályafutását.

 

A klubváltást az isztambuli egyesület is megerősítette, hozzátéve, hogy Özil 3 és fél évre szóló szerződést írt alá.

A nemzetközi média már múlt héten előrevetítette a várható klubváltást, amely azonban csak most vasárnap vált hivatalossá, miután a Londonból Isztambulba érkező középpályás a koronavírus-járvány miatt önkéntes karanténba vonult így szerződtetésének bejelentését hivatalosan nem tudta megtenni a Fenerbahce.

Mesut Özil régóta nem számított alapembernek Mikel Artetánál, előtte Unai Emerynél sem játszott rendszeresen, októberben pedig kiderült, hogy az Arsenalnem nevezteőt az Európa-liga csoportkörére, nem sokkal később aztán a Premier League-névsorból is kikerült a neve.

A világbajnok német válogatott középpályás 2013-ban, 47 millió euró ellenében szerződött az Arsenalhoz a Real Madridtól. Azóta összesen 254 tétmeccsen lépett pályára az „ágyúsok” színeiben, ezeken 44-szer volt eredményes, emellett kiosztott 77 gólpasszt is.

„Nagyon izgatott vagyok. Mindig is a Fenernek szurkoltam. Úgy érzem, ez egy valóra vált álom számomra és a klub számára is. Bízom abban, hogy együtt sikeresek lehetünk” – idézte még korábban a repülőgépről leszálló Özilt a Fener honlapja.

A török sztárgárda előző vasárnap jelentette be a magyar válogatott védő, Szalai Attila szerződtetését, aki így egy héten belül világbajnok csapattársat is kapott maga mellé.

A brit Skysports értesülései szerint az Arsenalnál heti 350 ezer fontot kereső német középpályás a Fenerbahcénél „mindössze” 67 500 fontot keres majd hetente ami még így is közel 4 millió eurós éves fizetést jelent.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
Tegnap, 9:55

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41
Ezek is érdekelhetik