Anglia: bezárták a Villa edzőközpontját, veszélyben a Liverpool-meccs

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 17:58
null
A Villánál felfüggesztették az edzéseket (Fotó: AFP)
Bezárta edzőközpontját és ideiglenesen felfüggesztette az edzéseket az Aston Villa. A birminghami klub azután döntött a drasztikus lépés mellett, hogy az első keret több játékosánál és a szakmai stáb tagjainál is igazolódott a koronavírus-fertőzés. A csapat pénteken este a Liverpoollal találkozna az FA-kupa 3. fordulójában.

A BBC beszámolója szerint az Aston Villa Football Club tájékoztatta a fejleményekről az angol Labdarúgó-szövetséget, valamint a Liverpool képviselőit is. Egyelőre nem tudni, mi lesz a pénteki találkozó sorsa. A Villa nem részletezte, hogy kiket érint a fertőzés, rövid közleményéből csupán annyi derült ki, „jelentős” a fertőzöttek száma.

Először hétfőn érkeztek pozitív teszteredmények, majd kedden és szerdán újabb vizsgálatok mutatták ki a fertőzést a csapattagoknál. Dean Smith teljes kerete önkéntes karanténba vonult ezt követően.

Hogy kérdéses az FA-kupa-meccs sorsa, annak oka a Derby County példája. Wayne Rooney játékos-edző csapata szintén szünetelteti az edzéseket koronavírusos fertőzések miatt, ugyanakkor a Derby U23-as csapata a jelenlegi tervek szerint kiáll hétvégén a Chorley elleni kupatalálkozóra. Ezzel szemben a Southampton és a Shrewsbury Town összecsapását elhalasztották.

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ, A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
PÉNTEK
20.45:
Aston Villa–Liverpool (Tv: Spíler1)
20.45: Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace

Legfrissebb hírek

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
2025.11.30. 17:27

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
2025.11.30. 11:01

Leadta kétgólos előnyét, de Foden 91. perces góljával megverte az újoncot a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.11.29. 18:02

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14

Legyőzte a kiesőjelöltet, tovább kapaszkodik az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.11.23. 17:02

Arne Slot negatív rekordot állított be a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.22. 22:40
Ezek is érdekelhetik