Man. United: Raiola télen megint eladná Pogbát

K. T. I.K. T. I.
2020.12.08. 11:25
null
Raiola nyáron még szerződéshosszabbításról beszélt (Fotó: AFP)
Ügynöke szerint a világbajnok Paul Pogba a téli átigazolási időszakban távozik a Manchester United labdarúgócsapatától – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Mint az MTI híréből kiderül, Mino Raiola erről a Tuttosport című olasz lapnak adott interjújában beszélt. Úgy fogalmazott a 27 éves világbajnok francia játékossal kapcsolatban, hogy bár a szerződése még 2022 nyaráig szól, mindkét félnek az lenne a legjobb, ha már télen elválnának az útjaik.

A menedzser szerint a középpályás nem érzi jól magát a klubnál, és már nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretne és ahogy azt elvárják tőle.

„Paul boldogtalan. Csapatot kell váltania, levegőváltozásra van szüksége” – idézte az MTI Raiolát, aki augusztusban még kizárta a klubváltás lehetőségét, és szerződéshosszabbításról beszélt.

Pogba 2016-ban, akkor rekordnak számító 105 millió euróért igazolt vissza a Juventustól az MU-hoz, amelynél 2009 és 2012 között már játszott – tekintett vissza az előzményekre a Magyar Távirati Iroda.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
14 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34