Liverpool: Kloppnak nincs elég játékosa a keret rotálásához

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 17:46
null
Jürgen Klopp szorult helyzetben van, nem tudja forgatni a keretét (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta, a sérülések miatt nem tudja rotálni játékosait.

 

A szakember az Ajax Amszterdammal szembeni keddi Bajnokok Ligája-összecsapás előtt kiemelte, hogy a már eddig is hosszú sérültlistához a Brighton elleni szombati bajnoki összecsapást követően James Milner csatlakozott, akinek a combhajlítója fáj.

A német vezetőedző Thiago Alcantara, Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk, Joe Gomez, Xherdan Shaqiri és Naby Keita játékára sem számíthat a hollandok ellen.

„Nincs elég játékosom ahhoz, hogy egyik vagy másik sorozatot előtérbe helyezzem. Szombaton is azok játszottak, akik a legjobb erőállapotban voltak” – nyilatkozta Klopp. Hozzátette, nem tökéletes a helyzet, de tudják, hogy senki sem fog könnyíteni a labdarúgók terhein, így amennyire lehet, alkalmazkodniuk kell a szituációhoz.

„Amíg van tizenegy bevethető játékosunk, harcolni fogunk” – jelentette ki a szakvezető.

A bajnokságban második helyen álló Liverpool kedden továbbjut BL-csoportjából, ha legyőzi az Ajaxot.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ, KEDDI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
18.55:
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Salzburg (osztrák) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
18.55:
Sahtar Doneck (ukrán)–Real Madrid (spanyol), Kijev (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Borussia Mönchengladbach (német)–Internazionale (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
C-CSOPORT
21.00:
Olympique Marseille (francia)–Olympiakosz (görög)
21.00: Porto (portugál)–Manchester City (angol)
D-CSOPORT
21.00:
Liverpool (angol)–Ajax (holland) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Atalanta (olasz)–Midtjylland (dán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik