Világfutball: mégsem játszik Új-Zéland a Wembleyben

K. Zs.K. Zs.
2020.10.14. 12:53
null
A Wembley Stadion (Fotó: AFP)
Az Új-Zélandi Labdarúgó-szövetség lemondta a válogatott Anglia elleni londoni felkészülési mérkőzését – tudósít az MTI.

 

A szervezet vezetője, Andrew Pragnell a kerettagok „elérhetetlenségével”, valamint a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő utazási korlátozásokkal indokolta a „nehezen meghozott” döntést – fogalmaz az MTI.

Pragnell hozzátette: miután nem biztosak abban, hogy november 12-én válogatottjuk a megbeszéltek szerint ki tudna állni a Wembleyben, felelőtlenség lenne részükről az utolsó pillanatban lemondani a mérkőzést. Helyette inkább a következő évre koncentrálnak, amikor tavasszal megkezdik a szereplésüket a 2022-es világbajnokság térségi selejtezősorozatában.

A két nemzet rögbiválogatottjai – amelyek összecsapása lényegesen nagyobb presztízzsel bír –, november 7-én a szokásos európai tesztidőszak rangadójaként mérkőzött volna meg egymással, de a találkozót már korábban lemondták.

Idén ősszel a pandémia miatt a déli kontinens meghatározó négy rögbiválogatottja nem jön Európába, helyette Ausztráliában pótolja a nyárról elhalasztott, egymás elleni tornáját (Championship) – emlékeztet az MTI.

Legfrissebb hírek

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53

Bellingham elmondta, miért szólalkozott össze Messivel

Foci vb 2026
2026.07.16. 09:58

Anglia és Argentína a teljes torna eddigi legmegjósolhatatlanabb meccsén feszül egymásnak – taktikai szemmel

Foci vb 2026
2026.07.15. 14:22

„Az »Isten keze« Angliának máig csalás – Messi igazi párharca viszont nem Kane-nel lesz”

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:20

Jude Bellingham a mamájának is köszönheti, hogy ott lehet a vb-elődöntőben?

Foci vb 2026
2026.07.12. 15:36

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49