FFT: Ferguson elkötelezettje vagyok, ő a példaképem – Anderson

B. L.B. L.
2020.07.31. 20:28
null
Örökre az elkötelezettje vagyok, ő a példaképem” (Fotó: AFP)
A középpályás a harmincas évei elején visszavonult. BL-t nyert a Manchester Uniteddal, és túlélt egy autóbalesetet.

 

Ízelítőként néhány részlet a FourFourTwo interjújából:

– A 2005-ös U17-es világbajnokságon a torna legjobbjának választottak. Okozott ez némi terhet később?
– Mindig is nagy volt rajtam a teher, egészen tizenhárom éves korom óta, amikor egy szemeteszsákban a cuccaimmal elmentem otthonról, hogy labdarúgó legyek. Szerencsére jó eszem volt, és erősen koncentráltam a célomra. Ez volt a legjobb, amit tehettem, mert az iskola nem ment éppen kiválóan. Azzal, hogy 2005-ben vb-aranylabdás lettem, teljesült az álmom, de valójában ez a tehetséges csapatnak volt köszönhető, rajtam kívül ott volt még Marcelo, Renato Augusto és Denílson, aki később az Arsenal játékosa lett. Nagy generáció voltunk.

– Hogyan jött a Manchester United 2007-ben?
– Nagyon jól ment a játék a Portóban, és egy este egy barátomnál voltam, amikor Jorge Mendes hívott. Arra kért, hogy azonnal menjek el hozzá, mert ott van nála David Gill és Carlos Queiroz, és beszélni akarnak velem. Nem hittem el, amit mond, megkértem, hogy ne szórakozzon. De nem viccelt, úgyhogy mentem, és még aznap este megállapodtunk a Uniteddal.

– Kivel kerültél a legközelebbi viszonyba az Old Traffordon?
– Nagyon szépen fogadott a csapat, és mindenkivel jól kijöttem. A mai napig van egy WhatsApp-csoportunk, aminek tagja Patrice Evra, Wes Brown, John O'Shea, Darren Fletcher, Michael Carrick, Rio Ferdinand, Danny Welbeck, Pak Dzsi Szung és Chicharito. De leginkább Cristiano Ronaldo játszott kulcsszerepet a beilleszkedésemben, nagyjából egy évig vele laktam. Nani és én egész életünkben hálásak lehetünk neki. Carlos Queiroz is nagy szerepet játszott a sikerben.

– Milyen emlékeid vannak Ronaldóról?
– Nagyon sokat jelent az életemben, nem is azért, aki lett belőle a futballban, inkább a személyisége miatt. Persze messze ő a legjobb a világon. Gyakran kérdezik tőlem, milyen valójában, amire mindig azt mondom, hogy nem e világi, igazi zseni. Olyan, mint egy gép. Gyakran elfáradtam abban, hogy néztem őt az edzésen.

– Mennyire volt fontos az életedben Alex Ferguson?
– Örökre az elkötelezettje vagyok, ő a példaképem, és kivételezett helyzetben vagyok, hogy a világ egyik legjobb edzőjével lehettem ott a pályán. Megtanított figyelni, és felismerni a megfelelő pillanatokat. Volt, hogy azt mondta: „Ma nem játszol, de a következő meccset te fogod megnyerni nekünk. Nagy játékosok voltak a csapatban, de tudta, hogyan rotáljon ahhoz, hogy mindenki lehetőséghez jusson.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
4 órája

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04