Anglia: „Nem ugyanaz a világ” – Mourinho Tottenhamje más szintet képvisel

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 13:33
null
José Mourinhóéknak idén kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az átigazolási piacon (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának portugál menedzsere tisztában van vele, hogy klubja a nyári átigazolási időszakban nem gazdálkodhat annyi pénzzel, mint közvetlen riválisai közül a Manchester United és a Chelsea.

 

A Tottenham 2019 nyara óta több mint 100 millió fontot költött új játékosokra – megvette Tanguy Ndombélét (Olympique Lyon), Ryan Sessegnont (Fulham), Giovani Lo Celsót (Real Betis) és Steven Bergwijnt (PSV) is –, idén azonban nem várható ilyen mértékű költekezés a londoni klub részéről.

A szemünk előtt lebeghet néhány klub példája, amelyek már most jelentős beruházásokat hajtottak végre, pedig kilenc forduló még hátravan a jelenlegi bajnokságból – idézi a BBC a Hakim Zijest és Timo Wernert szerződtető Chelsea-re, valamint a Bruno Fernandest még a téli átigazolási időszakban megszerző Manchester Unitedre utaló Mourinhót. – Tisztában vagyunk vele, hogy nem tartozunk ugyanabba a ligába és nem ugyanazt a világot képviseljük, mint azok az együttesek, amelyek teljesen másképp viselkednek hozzánk képest.”

Az 57 éves portugál szakember ugyanakkor bízik benne, néhány poszton azért sikerül megerősíteni csapatát az új idényre.

Hogy azt várom-e, hogy ne tegyünk semmit, és pontosan ugyanazzal a kerettel vágjunk neki a következő szezonnak, mint amely jelenleg is a rendelkezésünkre áll? Nem. Azt várom a klubtól, hogy a lehetőségeinkhez mérten két-három pozícióban erősítsünk a csapaton, és akkor nem lesz semmi probléma” – tette hozzá Mourinho.

A Tottenham pénteken folytatja a héten újraindult angol bajnokságot, a Spurs első ellenfele épp a portugál tréner korábbi csapata, a Manchester United lesz.

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
JÚNIUS 19., PÉNTEK

19.00: Norwich City–Southampton (Tv: Spíler1)
21.15: Tottenham–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

JÚNIUS 20., SZOMBAT
13.30: Watford–Leicester City (Tv: Spíler1)
16.00: Brighton–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
18.30: West Ham–Wolverhampton (Tv: Spíler1)
20.45: Bournemouth–Crystal Palace (Tv: Digi Sport1)

JÚNIUS 21., VASÁRNAP
15.00: Newcastle United–Sheffield United (Tv: Spíler1)
17.15: Aston Villa–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
20.00: Everton–Liverpool (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

JÚNIUS 22., HÉTFŐ
21.00: Manchester City–Burnley (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!
A kezdési időpontok magyar idő szerint értendőek.

A teljes menetrendet ide kattintva megtekintheti!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 29 27 1 1 66–21 +45 82
2. Manchester City 29 19 3 7 71–31 +40 60
3. Leicester City 29 16 5 8 58–28 +30 53
4. Chelsea 29 14 6 9 51–39 +12 48
5. Manchester United 29 12 9 8 44–30 +14 45
6. Sheffield United 29 11 11 7 30–26 +4 44
7. Wolverhampton 29 10 13 6 41–34 +7 43
8. Tottenham 29 11 8 10 47–40 +7 41
9. Arsenal 29 9 13 7 40–39 +1 40
10. Burnley 29 11 6 12 35–40 –5 39
11. Crystal Palace 29 10 9 10 26–32 –6 39
12. Everton 29 10 7 12 37–46 –9 37
13. Newcastle 29 9 8 12 25–41 –16 35
14. Southampton 29 10 4 15 35–52 –17 34
15. Brighton & Hove Albion 29 6 11 12 32–40 –8 29
16. West Ham 29 7 6 16 35–50 –15 27
17. Watford 29 6 9 14 27–44 –17 27
18. Bournemouth 29 7 6 16 29–47 –18 27
19. Aston Villa 29 7 5 17 34–56 –22 26
20. Norwich City29561825–52–2721
Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
43 perce

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
12 órája

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
23 órája

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Premier League: Tielemans góljával győzött az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.03. 15:30

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49
Ezek is érdekelhetik