Chelsea: bejelentették Werner érkezését – hivatalos

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.06.18. 11:09
null
Timo Werner a Chelsea-ben folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
Timo Werner az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea-ben folytatja pályafutását – olvasható a klub hivatalos oldalán.

 

Hetek óta arról szóltak a hírek, hogy a 24 éves támadó a következő idénytől a Chelsea játékosa lesz. A sajtóhírek igaznak bizonyultak, a német válogatott játékos ugyanis csütörtökön aláírta szerződését a londoni klubbal.

Werner a Bajnokok Ligája további mérkőzésein (a lipcseiek már bejutottak a negyeddöntőbe, a sorozat augusztus elején folytatódik) már nem lép pályára, a Bundesliga befejezésééig azonban még a német csapatnál marad, júliusban csatlakozik az angolokhoz.

„Örülök, hogy a Chelsea-ben folytathatom, büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű klubhoz igazolhatok. Természetesen meg szeretném köszönni az RB Leipzignek, a klubnak és a szurkolóknak ezt a négy fantasztikus évet. Alig várom az új idényt az új csapattársaimmal, az új menedzserrel és természetesen a Chelsea szurkolóival. Együtt nagyon sikeres jövő állhat előttünk” – fogalmazott Werner.

„Nagyon izgatottak vagyunk, alig várjuk, hogy csatlakozzon hozzánk, de addig is a legjobbakat kívánjuk neki a Leipzignál” – mondta Marina Granovszkaja, a Chelsea igazgatója.

A 29-szeres válogatott játékosnak remek idénye van, 43 tétmeccsen 32 gólt szerzett és 13 asszisztot jegyzett.

Werner 2019-ben hosszabbított Lipcsében, szerződése 2023-ig szólt a német csapattal. A Chelsea kifizette a kivásárlási záradékát, 53 millió eurót. A közlemény nem említi, mennyi időre kötelezte el magát a londoniakhoz.

A csatár 2016-ban igazolt a Leipzighez a VfB Stuttgarttól, azóta 157 mérkőzésen 93 gólt szerzett és 40 asszisztot jegyzett az együttes színeiben.

null

null



Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
4 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22
Ezek is érdekelhetik