Liverpool: Innen szeretnék visszavonulni – Robertson

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 11:50
null
Robertson úgy érzi, megtalálta a helyét Liverpoolban (Fotó: AFP)
Andy Robertson, a Liverpool 26 éves védője is megszólalt a Premier League esetleges folytatásával kapcsolatban, sőt saját jövőjéről is beszélt. 

 

A skót játékos 2017 nyarán, 9 millió euró (csaknem 3 milliárd forint) ellenében szerződött Liverpoolba a Hull Citytől, s azóta meghatározó tagja lett a Pool kezdőjének, és a becslések szerint több mint hatszorosát éri akkori piaci értékének.

Természetesen szeretnénk befejezni a bajnokságot, szerintem mindenki így gondolkodik. Ez a legigazságosabb út, senki nem szeretne úgy a kiesőkről, a feljutókról és a bajnokról hallani, hogy nem fejeztük be az évadot” – kezdte Robertson, aki a Liverpoollal már két BL-döntőben is részt vehetett.

„Számomra a Bajnokok Ligája-serleg a legjelentősebb az összes közül, hiszen itt folyamatosan a világ legjobbjai játszanak egymás ellen. Viszont ha Liverpoolban futballozol, akkor megérted, hogy miért vágynak ennyire a rajongók a bajnoki címre. Most egyedülálló pozícióban vagyunk. A csapat még sosem nyerte meg a Premier League-et (a PL-t 1992-ben hozták létre az addigi Football League First Division-ből, s a Liverpool legutóbb 1990-ben volt bajnok – a szerk.), és a legutóbbi bajnoki cím óta is harminc év telt már el. Ez nagyon hosszú várakozás, aminek véget szeretnénk vetni.”

A 26 éves skót védő arról is beszélt, hogy meddig tervezi liverpooli pályafutását, valamint úgy egyáltalán a profi futballt.

„Az lenne számomra az ideális, ha a Liverpoolból vonulhatnék vissza. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű, de itt szeretném befejezni a pályafutásomat. Hogy meddig játszanék? Ha sikerülne olyan szinten és addig fenntartanom a formám, mint James Milnernek, az remek lenne.”

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
17 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik