Fel kell nőni – Deák Zsigmond jegyzete

Az, hogy valaki valamit már fiatalon nagyon jól csinál, s akkora szerencséje van, hogy ennek köszönhetően mindössze tizenkilenc évesen sokszoros milliomossá válik (nem forintban, fontban), még nem jelenti azt, hogy felnőtt. Sőt, a rászakadt jólét és luxus torzíthatja az egyéniségét, kiölheti a valóságérzékét, roncsolhatja a felelősségérzetét. Az Egyesült Államokban még egy sört sem ihatna meg… Callum Hudson-Odoi U17-es világbajnok és Eb-ezüstérmes, már a nagy válogatottban is bemutatkozott, az angol futball és a Chelsea egyik ügyeletes üdvöskéje. Volt. Most ugyanis olyasmibe keveredett (nemi erőszak a vád), ahonnan kevesen kapaszkodtak vissza.

Nem a ghánai származású focistáról szeretném leszedni a keresztvizet, azt úgyis megteszik a brit hatóságok és médiumok, a világháló pedig másodpercek alatt teríti az infókat. Azt jelezném csupán, hogy a menő labdarúgók egy jó része korából és/vagy egyéniségéből, valamint anyagi és ismertségi szempontból szinte felfoghatatlanul kivételezett helyzetéből adódóan alkalmatlan arra a szerepre, amit a huszonegyedik századi sztárság (nem klasszis, az más kategória) megkövetel. Súlyosbító körülményként most jött a koronavírus-járvány, amit sokan képtelenek voltak éretten kezelni, csak Angliában egy csapatnyi menő profi játékos (Hudson-Odoi mellett például Jack Grealish, Kyle Walker, Nicolas Pépé, Serge Aurier, Moussa Sissoko) megsértette a kijárási korlátozásokat, egyéb „huncutságokról” (házibuli, eszkorthölgyek, részeg vezetés, autóbaleset) nem beszélve. Mindezt úgy, hogy nagy nyilvánosság előtt, a közösségi térben – a korszellemnek megfelelően – nemesnek és szabálytisztelőnek mutatkoztak, s erre is buzdítottak, miközben épp az ellenkezőjét csinálták.

Vizet prédikál és bort iszik, szól a vonatkozó mondás, de ezzel még nem zárhatjuk le a témát, mert összetettebb annál. Tetszik-e vagy sem, ezeknek a szerencsés sportolóknak nincs annyi idejük felnőni, mint az átlagnak, hirtelen kerülnek a reflektorfénybe, s az bizony elvakíthatja őket, ha nincs szülő, barátnő, feleség, mentor, edző, csapattárs, pszichológus vagy bárki-bármi más, aki-ami visszarántja a földre.

Vagy az olyan jó példa, mint Juan Matáé. A Manchester United spanyol kiválósága évekkel ezelőtt mozgalmat indított a szegénység ellen, s a magukat hülyére kereső sporttársait azóta agitálja horrorfizetésük mindössze egy százalékának felajánlására a nemes cél érdekében. Terápiásan ajánlanék minden eltévelyedőnek egy (aktuálisan online) beszélgetést Matával. Hátha a fejéhez kap, s hirtelen ember lesz belőle.