Videó: amikor Gera óriási góllal sokkolta a Liverpoolt

T. D.T. D.
2020.04.22. 12:52
null
Gera Zoltánt sokszor ünnepelték a társak a West Bromwich Albionnál (Fotó: AFP)
Élő sportesemények hiányában újabb emlékezetes jelenetet kerestünk elő a futballpályáról. Ezúttal Gera Zoltán egyik csodálatos gólját elevenítjük fel, a magyar játékos 2012-ben a Liverpoolnak okozott kellemetlenséget ezzel a hatalmas találattal.

2012. augusztus 18-át írtunk, a 2012–2013-as Premier League-idény 1. fordulójában a West Bromwich Albion a Liverpoolt fogadta, amelynél az új menedzser, Brendan Rodgers első PL-meccsére készült a Pool kispadján. A WBA élére a nyáron Steve Clarke-ot nevezték ki, aki az előző idény végéig segédedzőként éppen a Poolnál dolgozott, ám Kenny Dalglish menesztése és Rodgers kinevezése után ő is távozott.

Az éppen ma 41 éves Gera Zoltánnak ez már a második szakasza volt a West Bromwich-nál, a magyar futballista rögtön az 1. fordulóban a kezdőben kapott helyett – azzal együtt is, hogy előtte kilenc hónapig nem léphetett pályára sérülés miatt.

A nagy pillanat a 43. percben jött el: a beívelt szöglet után Martin Skrtel kifejelte a labdát a tizenhatoson belülről. Pechjére pont a kaputól 23-24 méterre várakozó Gerát találta meg, aki mellel átvette a labdát, majd egy pattanás után óriási erővel Pepe Reina kapujába küldte!

A második félidőben Peter Odemwingie és Romelu Lukaku is gólt szerzett – a WBA 3–0-s Liverpool-veréssel indította az idényt. Gera sajnos januárban ismét megsérült, így onnantól az idény végéig már nem léphetett pályára, csapata a bajnokság 8. helyén végzett – éppen a Pool mögött.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
23 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:31

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50