PL: a Fantasy Football-menedzserek nagy kedvencét vinné a Pool

T. I.T. I.
2020.02.19. 09:23
null
Todd Cantwell a topcsapatok radarján (Fotó: AFP)
Todd Cantwell az idény egyik meglepetésembere a kiesés ellen harcoló Norwich Cityben. A 21 esztendős angol középpályás alapember a Premier League újoncánál, 26 mérkőzésen szerzett hat góljával pedig több nagy csapat figyelmét is felkeltette.

 

A The Athletic szerint Cantwell ára 30 millió font körül alakulhat, és ha a Norwich nem tudja megőrizni élvonalbeli tagságát, úgy jó eséllyel távozik is a Carrow Roadról. Az utánpótlás-válogatott játékos árát ugyanakkor alaposan felverheti, hogy a Liverpool és a Manchester United mellett állítólag a Manchester City és a Tottenham is élénken érdeklődik iránta.

Cantwell a Norwich Cityben nevelkedett és lett profi futballista, egy féléves hollandiai kölcsönt – a Fortuna Sittardnál – leszámítva nem is szerepelt másutt.

A balszélsőként és középső középpályásként egyaránt bevethető játékos teljesítménye annyiból is meglepő, hogy az előző idényben, még a Championshipben sem volt alapember...

Érdekesség Cantwell kapcsán, hogy a Premier League-hez kapcsolódó, több évtizedes hagyományra visszatekintő PL Fantasy Football egyik legnépszerűbb játékosa a 2019–2020-as idényben. Remek ár/érték aránya miatt minden posztot figyelembe véve a 12. leggyakrabban „szerződtetett” labdarúgó. A középpályások/támadók közül pedig csak négyen előzik meg: Kevin De Bruyne, Mohamed Szalah, Jack Grealish és James Maddison.

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
16 órája

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
23 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

75 millió euróért igazolt középpályást a Man. United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 18:00

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28