PL: válogatott kapust igazolt a West Ham United

T. I.T. I.
2020.01.15. 18:16
null
Randolph két idényt már eltöltött a West Hamnél (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. helyén álló West Ham United bejelentette a 42-szeres ír válogatott Darren Randolph szerződtetését, aki a másodosztályú Middlesbrough-t hagyta el a londoniak kedvéért.

 

Randolph három év után tér vissza a WHU-hoz, amelynél 2015 és 2017 között két idényt már lehúzott és 28 bajnokin lépett pályára.

A 32 esztendős kapus vételárát hivatalosan nem jelentette be egyik fél sem, ám a Transfermarkt úgy tudja, 4 millió fontot fizethetett a londoni csapat a Middlesbrough-nak.

„Két szép évet töltöttem a csapatnál és még mindig sok barátom van itt. Egy percig sem hezitáltam, hogy visszatérjek” – idézte a játékost a WHU Twitter-oldala.

Randolphot az előző évadban az angol másodosztály álomcsapatába is beválasztották.

A West Ham azután került nehéz helyzetbe, hogy a gárda kezdőkapusa, Lukasz Fabianski a Sheffield United elleni bajnokin megsérült, és a 2019–2020-as idényben így már másodszor kényszerül hosszabb kihagyásra.

Randolph többek között a 2016-os Európa-bajnokságot is megjárta az ír válogatottal.



Legfrissebb hírek

Palhinha 82. perces góljával verte a biztos kieső Wolvest, de így is maradt a kiesőzónában a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.25. 18:00

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
2026.04.10. 22:54

FA-kupa: végletekig kiélezett meccsen tizenegyesekkel jutott be az elődöntőbe a Leeds

Angol labdarúgás
2026.04.05. 20:48

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
2026.03.22. 17:17

A Manchester City nem tudta legyőzni a West Ham Unitedet

Angol labdarúgás
2026.03.14. 23:04

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
2026.02.28. 18:02
Ezek is érdekelhetik