PL: Pepe Reina visszatér Angliába – hivatalos

2020.01.13. 20:42
null
Reina visszatér a Premier League-be (Fotó: Aston Villa)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Aston Villa hivatalos honlapján jelentette be, hogy fél évre kölcsönvette a Milan kapusát, Pepe Reinát.

 

A rutinos spanyol kapus az idény végéig kerül kölcsönbe a kiesés elől menekülő gárdához. Az Aston Villa Tom Heaton sérülését követően került lépéskényszerbe: az angol kapusra féléves kihagyás vár, így első számú hálóőr nélkül maradtak a londoniak.

Reina a Barcelonánál nevelkedett, majd a Villarreal játékosa lett, 2005 nyarán innen szerződött Liverpoolba, ahol aztán 2013-as távozásáig 395 tétmérkőzésen őrizte a csapat kapuját. Azóta a Bayern Münchenben és a Napoliban is megfordult. 2018 nyara óta futballozik a Milannál, amelyben Gianluigi Donnarumma helyetteseként 16 tétmérkőzésen jutott szóhoz.

A Milan pedig egyúttal bejelentette: az AFC Bournemouth kapusát, Asmir Begovicot szerződtette az idény végéig kölcsönben Reina helyére.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
18 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
22 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37