PL: 33 évesen debütált, könnyekben tört ki a kapus – videó

T. D.T. D.
2019.12.01. 09:18
null
David Martin a lefújás után jött rá: megérkezett oda, ahova már régóta el akart jutni (Fotó: AFP)
Rendkívül érzelmes pillanatokat örökítettek meg a kamerák szombaton a West Ham United Chelsea elleni idegenbeli mérkőzése (0–1) után. David Martin, a vendégek kapusa remek védésekkel segítette hozzá csapatát a bravúrgyőzelemhez, de nem ezért tört ki könnyekben a lefújás után.

Martinról tudni kell, hogy 33 éves kora ellenére a szombati volt az első mérkőzése a Premier League-ben. Ráadásul egyik nevelőegyesületét képviselve léphetett pályára – a West Hamen kívül a Tottenhamben és a Wimbledonban is pallérozódott.

Az angol utánpótlás-válogatottak több korosztályában is megforduló Martin korábban évekig volt a Liverpool játékosa, ám a PL-ben nem kapott lehetőséget, többek között az akkor még alacsonyabb osztályban szereplő Leicester Citynél, a Derby Countynál és a Leeds Unitednél is futballozott. Legtöbb szereplését a Milton Keynes Dons színeiben érte el, itt összesen 334 mérkőzésen léphetett pályára.

2019 nyarán a Millwalltól került vissza a West Hamhez, ahol 2019. november 30-án jött el az ő pillanata: a sérült Lukasz Fabianski helyett az ő nevével kezdődött az összeállítás a Chelsea elleni bajnoki mérkőzésen. Martin remek védésekkel járult hozzá a sikerhez, ám amikor a lefújás után végre felfogta, mit is él át, kitörtek belőle az érzelmek.

Csapattársai gratulációja után a lelátóra rohant, ahol édesapja, a korábbi angol válogatott West Ham-klubikon Alvin Martin várta egy atyai öleléssel.

Az ilyen pillanatokért (is) érdemes focit nézni.

Sky Sports Premier League on Twitter

What a debut 33-year-old David Martin in tears at full-time as he keeps a clean sheet for boyhood club @WestHam on debut win over Chelsea More: https://t.co/ah9WVnpCUR https://t.co/TYdWgcqgPQ

talkSPORT on Twitter

David Martin hugs dad and West Ham hero @AlvinMartin58 after keeping a clean sheet on his Hammers debut. https://t.co/jphmlIIA88


ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
Chelsea–West Ham United 0–1 (Cresswell 48.)

 

Legfrissebb hírek

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
16 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
16 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
16 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
17 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
21 órája

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:10

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
2026.06.28. 05:35
Ezek is érdekelhetik