PL: 19 perc játék után lecserélte csatárát az Everton edzője

T. M.T. M.
2019.12.15. 19:38
null
Moise Kean 19 perccel becserélése után elhagyta a pályát (Fotó: Twitter)
Nem éppen a legjátékosbarátabb módszerrel próbált időt húzni az Everton megbízott vezetőedzője, Duncan Ferguson a Manchester United ellen, amikor lecserélte a 19 perccel korábban becserélt játékosát, Moise Keant.

Moise Keant a 70. percben küldte pályára Duncan Ferguson, ám a 89. percben váratlanul lecserélte. A mérkőzés után a kamerák előtt megindokolta a döntését.

„Azt gondolom, hogy nem tudta eléggé felvenni a játék ritmusát, ugyanakkor voltak támadójátékosaim a kispadon, és szerettem volna kicsit húzni az időt. Sajnálatosan ő volt az a játékos, akit lecseréltem, ennek nincsen semmilyen személyes oka, így döntöttem” – nyilatkozta az Everton vezetőedzője.

A nyáron szerződtetett olasz válogatott támadó önbizalmának a legkevésbé sem tehetett jót trénere tette, mivel eddigi 13 tétmérkőzésén egyetlen gólt sem szerzett.

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Manchester United–Everton 1–1
(Greenwood 78., ill. Lindelöf 36. – öngól)

Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
8 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
11 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
14 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
15 órája

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Utolsóként a Newcastle-t legyőző Everton jutott be az angol Ligakupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.10.29. 22:46