Man. City: Guardiola megerősítette, az Arsenal vinné a segédjét

H. K.H. K.
2019.12.17. 15:59
null
Mikel Arteta (középen) visszatérhet az Arsenalhoz (Fotó: AFP)
Mint arról brit sajtóértesülésekre hivatkozva beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal felajánlotta Mikel Artetának a gárda menedzseri posztját. Pep Guardiola most azt megerősítette, hogy a felek valóban tárgyalnak.

 

Arteta jelenleg Guardiola segítője a Manchester Citynél, ám ez hamar megváltozhat – a hétvégi Arsenal–Manchester City meccs után Vinai Venkatesham vezérigazgató és Arteta találkozott, hogy tárgyaljanak a jövőről – olvasható a BBC-n.

Erre a pletykára most ráerősített Guardiola, aki elárulta, hogy az Arsenal valóban megkereste Artetát.

„Szerencsések vagyunk, hogy itt van nekünk. Nagyszerű ember, kiváló menedzser, akinek remek a munkamorálja. Ezért is győztem meg annak idején, hogy dolgozzunk együtt. Tárgyal az Arsenallal, így fogalmam sincs, mit hoz a jövő” – idézi a L'Équipe a katalán trénert.

Jelenleg Fredrik Ljungberg a megbízott menedzser az észak-londoniaknál, ám vele sem igazán megy a csapatnak, Guardiola vélhetően nem is akadályozná meg honfitársát, ha Arteta a távozás mellett döntene.

Arteta 2011 és 2016 között 149 tétmérkőzésen lépett pályára az Arsenalban, a csapatkapitányi karszalagot is viselte, a szurkolók egyik kedvence volt. Korábban volt róla szó, hogy Arsene Wengert is ő váltja, ám akkor Unai Emeryre esett a választás.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11