Videó: kirúgták a menedzsert, a szurkolók meghívták inni

T. D.T. D.
2019.10.12. 16:40
null
Daniel Stendel népszerű figura Barnsleyban (Fotó: AFP)
Nem megy túl jól mostanában a korábban a Premier League-ben is szereplő Barnsley sora. A jelenleg a másodosztályban küzdő csapat egyelőre csak szenved, 11 mérkőzés után az utolsó előtti, 23. helyen áll egyetlen győzelemmel. A héten annak ellenére menesztették Daniel Stendel menedzsert, hogy sokat köszönhetett neki a csapat, és a szurkolók is szerették. A rajongók ennek megfelelően úgy döntöttek, ünneplésben részesítik a korábban a Hannovert irányító német szakembert.

A szurkolók egy nappal a menesztése után meghívták Stendelt egy belvárosi szórakozóhelyre, hogy legurítsanak néhány italt a közös visszaemlékezés mellett. A 45 éves tréner el is fogadta a meghívást, és asszisztensével, Chris Sternnel együtt megjelent a bárban – írja a Barnsley Chronicle.

Stendel rendkívül népszerű figura a városban, a vezetőség éles kritikát kapott a menesztése után. 2018 júniusában nevezték ki a csapat élére, ő vezette vissza a gárdát a másodosztályba az elmúlt idényben – mellesleg már akkor is közösen ünnepelt a szurkolókkal.

Footy Accumulators on Twitter

After being sacked by Barnsley, manager Daniel Stendel went to the pub and downed some farewell tequila shots with fans You love to see it [Via @_rosabroom] https://t.co/xvGJt9cLHD


 

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
9 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Farkas Erik profi szerződést írt alá a Liverpoollal

Légiósok
2026.09.18. 12:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Hiába a Chelsea korai gólja, az Arsenal nyerte a PL-forduló rangadóját

Angol labdarúgás
2026.09.06. 19:28

A 96. percben lőtt hatalmas góllal mentett pontot az Everton a Manchester United ellen

Angol labdarúgás
2026.09.06. 17:00

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21