West Ham: 100 millió fontos irányár a válogatott alapemberre

Vágólapra másolva!
2019.09.30. 11:49
null
Az angol válogatott alapemberét a manchesteri nagyok csábítják (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő West Ham United a Daily Express értesülése szerint 100 millió fontos árat szabott meg a Manchester City és Manchester United által is csábított Declan Rice-ra.

 

A 20 éves védekező középpályás a Chelsea utánpótlásából érkezett 2014-ben a West Hamhez, és 2017 májusában, a Burnley elleni idényzárón az utolsó percben csereként pályára léphetett már a PL-ben is. Összesen eddig 68 angol első osztályú bajnokin lépett pályára és 77 tétmeccsen jutott szóhoz a „kalapácsosoknál”.

Az ír utánpótlás-válogatottakat végigjáró, a felnőttcsapatban három felkészülési meccset végigjátszó futballista 2019 februárjában határozott úgy, hogy az angol nemzeti együttest szeretné a jövőben képviselni, kérésének március 5-én adott zöld utat a FIFA.

Rice március 22-én a csehek elleni, 5–0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozhatott be az angol válogatottban, majd végigjátszotta Montenegró, Bulgária és Koszovó elleni Eb-selejtezőket, a Nemzetek Ligája négyes döntőjében pedig 106 percet kapott a hollandok elleni elődöntőben.

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
14 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18
Ezek is érdekelhetik