Man. City: Nem vásárolunk, nincs annyi pénz – Guardiola

2019.09.28. 12:46
null
Pep Guardiola nem tervez erősíteni a télen (Fotó: AFP)
Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere nem tervez játékost vásárolni a télen.

 

A 48 esztendős szakembert azt követően kérdezték a lehetséges erősítésekről, hogy a Manchester Citynél sérüléshullám sújtja a védelmet, ami miatt a gárda hátsó szekciója sokkal sebezhetőbb a vártnál, ráadásul Guardiola a Watford ellen kényszerből már Fernandinhót kezdette középhátvédként.

„Habár ez nem az én hatásköröm, de nem fogunk senkit sem hozni a télen, mert nincs annyi pénz, hogy óriási összegeket fizessünk. Már a nyáron sem volt, így a télen sem lesz” – vélekedett a katalán tréner a Soccer Saturday című műsorban.

„Azokhoz a játékosokhoz kell ragaszkodnunk, akik már most is itt vannak a keretben, illetve az akadémián is akadnak tehetséges fiatalok, úgyhogy rájuk is lehet számítani.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

18.30: Everton–Manchester City (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
19 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
23 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10