Kép: felejthetetlen élmény – orrtörés után közös fotó Szalahhal

2019.08.11. 11:58
null
Mohamed Szalah és Louis Fowler (Fotó: Joe Cooper/Twitter)
Sokan szinte bármit megtennének, hogy találkozzanak a példaképükkel. Így volt ezzel a 11 éves Liverpool-szurkoló Louis Fowler is, akit egy szerencsétlen baleset ért, miközben a testvérével Mohamed Szalahot próbálták meg „elkapni” egy közös fotó erejéig.

 

A Sky Sports beszámolója szerint Louis Fowler és testvére, a 10 esztendős Isaac szinte egész nyáron a Liverpool melwoodi edzőközpontjában közelében várakozott, hogy találkozhassanak kedvenc csapatuk játékosaival. A Norwich elleni pénteki, 4–1-re megnyert szezonnyitó után egy nappal ki is szúrták a Bajnokok Ligája-győztes alakulat egyik legnagyobb sztárját, Mohamed Szalahot, majd az autója után kezdtek futni.

Louis azonban nekifutott egy villanyoszlopnak, majd vérző orral elterült a földön. Szalah észrevette, hogy mi történt, így megállt, majd miután a fiúk nevelőapja hívta a mentőket, mind a két sráccal összeállt egy fotóra. Így pedig – mint az a kórházban kiderült, orrát törő – Louisnak is azonnal elszálltak a fájdalmai.

A fiúk nevelőapja a Twitteren köszönte meg az egyiptomi támadónak a nemes gesztust.

Joe Cooper on Twitter

@MoSalah thank you for coming back to check on my boys after Louis KO'd himself trying to get a wave! He loves you so much and the pain went away instantly when you came to give them a hug. A nose reset worth well worth it he said.



Legfrissebb hírek

Mohamed Szalah két évre írt alá a Trabzonsporhoz – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.08.06. 14:11

Videó: tömegek fogadták Szalahot a trabzoni reptéren

Minden más foci
2026.08.05. 21:10

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

Elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool FC legendája, kétszeres aranylabdás labdarúgó

Angol labdarúgás
2026.07.20. 16:57

Szalah a Besiktasban? Mérget ne vegyünk rá

Foci vb 2026
2026.07.17. 21:39