MU: ajánlatot tettek, máris jöhet a következő érkező – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.09. 07:49
null
Aaron Wan-Bissaka több csapat érdeklődését is felkeltette (Fotó: AFP)
A Sky Sports úgy tudja, a Manchester United ajánlatot tett a Crystal Palace-nak az angol utánpótlás-válogatott Aaron Wan-Bissakáért.

 

Bár konkrét összegről nem ír az angol médium, az valószínűnek tűnik, hogy a manchesterieknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha meg akarják szerezni a 21 éves jobbhátvédet, akinek még három év van hátra a szerződéséből.

A Manchester Unitedtől a napokban távozott szerződése lejártával Ander Herrera és a csapatkapitány Antonio Valencia, utóbbi pótlására szemelték ki a londoniak futballistáját, aki a United második nyári igazolása lehet Daniel James után.

Wan-Bissaka 2018 februárjában debütált a Crystal Palace felnőttcsapatában. A mögöttünk hagyott idényben lett stabil kezdő, 39 tétmérkőzésen szerepelt, és kiváló teljesítménnyel járult hozzá ahhoz, hogy csapata a 12. helyen végzett a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04