FFT: egy gól, amelytől minden Everton-szurkoló libabőrős lesz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 17:26
null
Richarlison bombagólját sokáig emlegetni fogják (Fotó: AFP)
Richarlisonnak a Manchester United ellen lőtt gólja egyértelműen első evertonos idényének csúcspontja volt. A brazil beilleszkedett új csapatánál, már csak a tejkaramellát kell kipróbálnia.

 

Annyira látványos volt az a gól, hogy akár egy komplett pályafutás szimbóluma lehet. Gyerekek és amatőrök próbálják utánozni. Minden Everton-szurkoló libabőrös lesz tőle, és még a semleges szurkolók sem hagyják szó nélkül.

Olyan találatról beszélünk, amely meghatározza majd ezt a korszakot az Everton szurkolóinak emlékezetében még tíz év múltán is. Maguk előtt látják majd Richarlisont, amint fejjel lefelé függ a levegőben, a lába céltudatosan mutat az ég felé, és teljesen váratlanul David de Gea kapujába vágja a labdát.

Az Everton 13 perce birkózott a Manchester Uniteddal, amikor Richarlison megemelte a Goodison Park tetejét. A francia hátvéd, Lucas Digne hosszan dobta be a labdát a United tizenhatosáig, Dominic Calvert-Lewin a hosszú sarok felé fejelte, ahol a brazil csatár lecsapott rá.

Diogo Dalot azonnal kivágta volna, így az Everton 30-as játékosának csak tizedmásodpercei voltak arra, hogy reagáljon. Ahhoz nem lett volna elég ideje, hogy levegye, és fejjel sem boldogult volna. Így aztán egyetlen mozdulattal feldobta magát a levegőbe, és bal lábával a saját feje fölött a léc alá vágta.

Dalot csak nézett, amikor észrevette, hogy nem ő ért a labdához először. Richarlison annyira örült, hogy még a szokásos ünnepi galambtáncát sem járta el. Nagyon sokat jelentett neki is…

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

Ndiaye duplázott, az Everton győzelemmel búcsúzott el a Goodison Parktól

Angol labdarúgás
2025.05.18. 15:03

Bejelentette új stadionjának nevét az Everton

Minden más foci
2025.05.16. 19:34

Vasárnap délután lezárul a Goodison Park 133 éves története

Angol labdarúgás
2025.05.15. 11:54

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
2025.05.10. 20:40

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Húsz évre börtönbe kell vonulnia a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitányának

Minden más foci
2025.04.30. 11:49

Nicolas Jackson megtörte a gólcsendjét, a Chelsea legyőzte az Evertont

Angol labdarúgás
2025.04.26. 15:32
Ezek is érdekelhetik