MU: Solskjaer szerződéseiben mindig volt egy különleges záradék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 14:06
Érdekes titkot árult el Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere, ami tökéletesen megmutatja, a norvég edző mindig is arra vágyott, hogy egy nap a „vörös ördögök” kispadján ülhessen.

Solskjaer 2008-ban kezdte meg edzői karrierjét a Manchester United második együttesénél, 2011-ben a norvég Molde irányását vette át, 2014-ben a Cardiff City kispadjára ült le, majd 2015-től újra a Moldénál dolgozott, míg végül 2018 decemberében megkapta álommunkáját, és a Manchester United első csapatának vezetésével bízták meg.

Most pedig elárult egy titkot a norvég mester a korábbi munkáival kapcsolatban.

Solskjaer mindig a Manchester Unitedről álmodozott (Fotó: AFP)
Solskjaer mindig a Manchester Unitedről álmodozott (Fotó: AFP)

„Hívjanak naivnak, őrültnek, vagy úgy, ahogy akarnak, de mindig is arról álmodtam, hogy egy nap én lehetek a Manchester United edzője. Épp ezért minden eddigi csapatomnál beletettünk a szerződésembe egy apró záradékot, amely arra szolgált, hogy ha a United hív, azonnal mehessek” – árulta el az NRK-nak a szakember.

Solskjaer irányításával a manchesteriek 19 tétmeccset játszottak, ebből tizennégyet megnyertek, kettő döntetlennel ért véget, hármat pedig elveszítettek.

A három vereségből kettőt a legutóbbi két meccsén gyűjtötte be az MU, amely kikapott a bajnokságban az Arsenaltól, majd kiesett az FA-kupából a Wolverhampton ellen.

A „vörös ördögök” március 30-án, a Watford elleni hazai bajnokin javíthatnak.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
6 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17
Ezek is érdekelhetik