Chelsea: az utánpótlásnál folytatja a visszavonuló ikon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.29. 08:46
null
Joe Cole visszavonulása után „hazatért” a Chelsea-hez (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Chelsea labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Joe Cole az együttes utánpótlásánál tevékenykedik a jövőben.

 

Miatta igazoltam ehhez a klubhoz – Hazard
„Egy valóra vált álom volt” – Joe Cole visszavonult

Mint ismert, a „kékek” és az angol válogatott korábbi középpályása néhány hete jelentette be, hogy felhagy a profi labdarúgással.

A BBC statisztikái szerint Joe Cole pályafutása során hét klubban összesen 716 meccsen lépett pályára, 104 gólt szerzett, háromszor lett bajnok és két FA-kupát nyert, valamint a Ligakupát és a Szuperkupát is elhódította a Chelsea-vel, amelynél 2003 és 2010 között futballozott.

A londoni klub úgy érezte, hogy az ikont „otthon” kell tartani, s pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy a 37 éves Cole az utánpótlásnál lesz majd technikai edző – ahogy a gárda a honlapján fogalmaz, a következő hat hónapban Cole különböző korosztályok csapatainál tevékenykedik majd – például az U18-as keretnél és a fejlesztési szekciónál –, eközben pedig folytatja tanulmányait, hogy megszerezze a profi edzői képesítést, Cole-nak ugyanis nem titkolt szándéka, hogy trénerként folytassa a jövőben.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
13 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
16 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10