BL: Mourinhót nem érdekli, mit mondott róla a klublegenda

2018.10.03. 08:53
null
José Mourinho a keddi mérkőzés közben (Fotó: AFP)
A korábbi Manchester United-játékos, Paul Scholes egy televíziós műsorban lesújtó véleményt fogalmazott meg az együttes jelenlegi menedzseréről, José Mourinhóról. A portugál szakember a Valencia elleni, 0–0-ra végződő kedd esti BL-csoportmeccs után a maga módján reagált az elhangzottakra.

 

„Meglepődtem, hogy túlélte a szombatot a mutatott játék után – utalt Paul Scholes a West Ham elleni vereségre még a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt sugárzott beszélgetésben. – Nagyon rossz teljesítményt nyújtott a csapat.”

A korábbi angol válogatott középpályás Mourinho sajtóval szembeni viselkedését is bírálta: „Kikel magából a sajtótájékoztatókon, nekimegy a játékosoknak és azoknak az embereknek, akik felette állnak, csak mert nem kapja meg, amit akar. Sokszor nem képes lakatot tenni a szájára, és úgy gondolom, hogy ez kínos a klubra nézve.”

Paul Scholes
Paul Scholes

 

A Valencia elleni meccset követően kérdésre válaszolva José Mourinho jelezte: nem érdeklik Scholes szavai.

„Szólásszabadság van. Ez egy szabad ország, mindenki azt mond, amit akar – és ugyanígy vélekedett az Old Trafford közönségének meccs végi „búzásáról”, illetve mérkőzés közbeni „Támadjatok, támadjatok, támadjatok!” kórusáról. – Minden tiszteletem a Manchester United szurkolóié, őket különösen megilleti a szabad szólás joga.”

Mourinho sorozatban a negyedik hazai tétmeccsén volt képtelen győzelemre vezetni csapatát – ez edzői pályafutásának legrosszabb szériája –, mégsem tartja egyértelműen rossznak a keddi eredményt.

„A játékosok mindent megpróbáltak, nagyobb erőfeszítést tettek, mint az előző meccsen, de sajnos a technikai hiányosságaink miatt nem tudunk zökkenőmentesen átmenni védekezésből támadásba. Tudtuk, hogy nem lesz húsz gólhelyzetünk. Támadóink manapság nem duzzadnak az önbizalomtól. Nem jó ez az eredmény…, de nem is rossz.”

A portugál tréner arról is beszélt, hogy közlekedési dugóba keveredett, ezért nem ért ki időben az Old Traffordra – és ezért kezdődött ötperces késéssel a kedd esti BL-meccs.

„Hétkor indultunk el a szállodából, és úgy számoltunk, hogy mint mindig, harminc perc ezúttal is elég lesz az útra. Csakhogy ezúttal a rendőrség nem volt hajlandó biztosítást adni, és saját erőből hetvenöt percig tartott az út. Rendes volt a játékvezetőtől, hogy engedélyezte az ötperces csúszást. Nem a klub hibájából alakultak így az események.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

H-CSOPORT
Manchester United (angol)–Valencia (spanyol) 0–0
Manchester, Old Trafford, 73 569 néző. Vezette: Vincic (szlovén)

KORÁBBAN
Juventus (olasz)–Young Boys (svájci) 3–0 (2–0)
Torino, Juventus Stadion, 40 961 néző. Vezette: Karaszjov (orosz)
Gólszerző: Dybala (5., 33., 69.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 2 2 5–0 +5 6
2. Manchester United 2 1 1 3–0 +3 4
3. Valencia 2 1 1 0–2 –2 1
4. Young Boys 2 2 0–6 –6 0

 

Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14