Anglia: „Át kellene gondolni ezt a rendszert” – változást sürget a tulajdonos

MTI MTIMTI MTI
2018.10.11. 12:57
A Premier League és a másodosztályú Championship között fennálló nagy gazdasági szakadék miatt önállóan működő második vonal bevezetését tartaná jónak Andrea Radrizzani, a Leeds United labdarúgóklub tulajdonosa.

Az olasz üzletember egy londoni konferencián azt mondta, a másodosztályú bajnokság televíziós szerződéseiből származó bevételek szétosztása nem hoz elég pénzt a kluboknak, amelyeknek így – feljutás esetén – nagy nehézséget jelent bennmaradni a Premier League-ben.

„Nem fenntartható a Championshipben játszani: kicsi a televíziós bevétel, mert hetvenkét különböző klub részesül belőle. Át kellene gondolni ezt a rendszert” – fogalmazott Radrizzani, aki szerint a Premier League mintájára létrehozott, önállóan működő másodosztályú bajnokságra lenne szükség.

Az angol liga (EFL) 2017-ben 600 millió fontért értékesítette a bajnokságok közvetítési jogait, ám ebből nemcsak a Championshipben szereplő együttesek részesülnek, hanem a harmad- és negyedosztály klubjai is, összesen 72-en.

A 20 csapatos Premier League nagy-britanniai közvetítési jogait idén tavasszal 4.4 milliárd fontért (mintegy 1 billió, 630 milliárd forintért) értékesítették a következő három idényre.

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23

Ilyen még nem volt a vb-n, mint a mostani első félidő

Foci vb 2026
2026.06.23. 23:30

Megvan az angol és a ghánai válogatott kezdője

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Többet fizet, kevesebbet kap!

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:42
Ezek is érdekelhetik