MU: Egyetlen játékos sem lehet fontosabb a klubnál – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 16:31
null
Mourinho szerint minden rendben van Pogba és közte (Fotó: AFP)
A portugál menedzser állítja, semmi gond sincs közte és Paul Pogba között, és azt is elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy kihagyja a francia középpályást a Manchester kezdőjéből.

 

Brit lapértesülések szerint Paul Pogba és José Mourinho viszonya annyira elmérgesedett a napokban, hogy a francia középpályás már azon szervezkedik a manchesteri öltözőben, hogy minél hamarabb megbuktassa a menedzsert. Ebben pedig több csapattársa is partner.

Mourinho még korábban úgy döntött, elveszi Pogbától a kapitányi karszalagot, amiért az nyilvánosan kritizálta a csapat taktikáját a legutóbbi, Wolverhampton elleni 1–1-es döntetlent hozó bajnoki után.

Az e hétvégi fordulót felvezető sajtótájékoztatón is a francia és a portugál kapcsolata érdekelte a legjobban az újságírókat, Mourinho azonban tagadta, hogy bármi gond lenne kettejük között.

„Minden rendben van a kapcsolatunkkal, olyan, mint egy játékos és menedzser közti kapcsolatnak lennie kell. Senki sem dolgozott keményebben az e heti edzéseken, mint Paul, igaz, nála rosszabbak sem akadtak. A hétvégén is játszani fog. Ugyanolyan játékos, mint a többiek. Egyetlen futballista sem lehet fontosabb a klubnál, mindenki akkor kap lehetőséget, ha elégedett vagyok a munkájával, a formájával. Paullal az vagyok, ha majd nem leszek, nem fog játszani″ – felelte Mourinho az újságíróknak.

A Manchester United hat forduló után csupán a hetedik helyen áll a Premier League 2018–2019-es szezonjában. Hétvégén a 17. pozícióban tanyázó West Ham United otthonába látogat.

A The Guardian szerint viszont korántsem olyan egyszerű a helyzet, ahogyan azt Mourinho leírja. Sőt, Pogba menedzsere, Mino Raiola találkozót kért a United vezetőitől novemberre, elsősorban azt szeretné megtudni, hogy a klub akkor is támogatja-e Mourinhót, ha a jelenlegi rossz eredmények és atmoszféra tartósnak bizonyul – ebben az esetben Pogba klubváltása is napirendre kerülhet.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
15 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
20 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25
Ezek is érdekelhetik