Man. City: Agüero évek óta először nem érez fájdalmat a térdében

MTI MTIMTI MTI
2018.09.13. 12:05
null
Sergio Agüero fájdalom nélkül, bombaformában (Fotó: AFP)
Sergio Agüero, a Manchester City argentin válogatott labdarúgója elmondása szerint áprilisi műtétjének köszönhetően évek óta először nem érez fájdalmat a térdében.

 

A 30 éves csatár az operáció miatt kihagyta az előző szezon végét, de a nyári oroszországi világbajnokságot követően – melyen két gólt szerzett a nyolcaddöntőben búcsúzó dél-amerikai együttesben – újra csúcsformában érzi magát.

„Fantasztikusan vagyok, semmi nem hátráltat. Az elmúlt években többször is fájt a térdem, ezért az előző idény végén a műtét mellett döntöttünk” – mondta az áprilisi beavatkozásról a támadó.

Az argentin játékos a mostani évadban négy bajnoki összecsapáson három gólt szerzett, ennek kapcsán pedig úgy fogalmazott: ugyan nem biztos, hogy ez pályafutása legjobb szezonkezdete, ám az utóbbi esztendőket tekintve biztosan ez volt a legjobb rajtja.

„Az igazi kihívás az lesz, hogy fenntartsam ezt a formát” – jelentette ki Agüero.

A csatár 2011 nyarán igazolt a manchesteri együtteshez, amelyben eddig 297 mérkőzésen 204 gólt lőtt.

A címvédő, négy forduló után negyedik City szombaton az újonc Fulhamet fogadja a Premier League-ben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Szombat

13.30:
Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Spíler1)
16.00: AFC Bournemouth–Leicester City
16.00: Chelsea–Cardiff City
16.00: Huddersfield Town–Crystal Palace
16.00: Manchester City–Fulham
16.00: Newcastle United–Arsenal (Tv: Spíler1)
18.30: Watford–Manchester United (Tv: Spíler1)
Vasárnap
14.30: Wolverhampton–Burnley (Tv: Spíler1)
17.00: Everton–West Ham United (Tv: Spíler1)
Hétfő
21.00: Southampton–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 4 4 – – 9–1 +8 12
2. Chelsea 4 4 – – 10–3 +7 12
3. Watford 4 4 – – 9–3 +6 12
4. Manchester City 4 3 1 – 11–3 +8 10
5. Tottenham 4 3 – 1 9–4 +5 9
6. Bournemouth 4 2 1 1 6–5 +1 7
7. Everton 4 1 3 – 7–6 +1 6
8. Leicester City 4 2 – 2 6–5 +1 6
9. Arsenal 4 2 – 2 8–8 0 6
10. Manchester United 4 2 – 2 6–7 –1 6
11. Wolverhampton 4 1 2 1 4–5 –1 5
12. Southampton 4 1 1 2 4–4 0 4
13. Fulham 4 1 1 2 7–9 –2 4
14. Brighton & Hove Albion 4 1 1 2 5–7 –2 4
15. Crystal Palace 4 1 – 3 3–6 –3 3
16. Cardiff City 4 – 2 2 2–5 –3 2
17. Huddersfield Town 4 – 2 2 2–10 –8 2
18. Newcastle 4 – 1 3 3–6 –3 1
19. Burnley 4 – 1 3 3–9 –6 1
20. West Ham 4 – – 4 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53