Angol Ligakupa: nem hibázott, a legjobb 16 között a Man. City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.25. 22:39
null
Phil Foden szenzációsan játszott (Fotó: AFP)
A címvédő Manchester City a harmadosztályú Oxford United elleni háromgólos sikerrel biztosította a helyét a legjobb tizenhat között az angol labdarúgó Ligakupában.

Egyedül Nicolás Otamendi tartotta meg a helyét a Cardiff City elleni (5–0) kezdőcsapatból, Pep Guardiola több, eddig kevesebb lehetőséget kapó futballistáját is csatasorba állította az Oxford ellen. Arijanet Muric most debütált a Manchester Cityben, a sokáig sérült Danilo az első mérkőzését játszotta a szezonban, és ott volt a kezdőben az óriási tehetségnek tartott Phil Foden is.

A sorozat címvédője 1997 októbere óta nem búcsúzott harmadosztályú ellenféllel szemben, s hogy ne szakadjon meg a széria, arról elsőként Gabriel Jesus tett. A brazil támadó a 36. percben egy elé pattanó labdát fejelt közelről a kapuba (0–1). Az akciónál elsősorban Fodent érdemes kiemelni, a fiatal angol egészen pazar labdát adott a bal szélen megiramodó Brahim Díaznak.

Foden a második félidőben ismét megvillant, ezúttal a hétvégén duplázó Rijad Mahrezt ugratta ki zseniálisan, az algériai pedig élt a ziccerrel és eldöntötte a továbbjutás sorsát (0–2).

A kegyelemdöfést Foden vitte be, Pep Guardiola együttese könnyed sikerrel biztosította a helyét a nyolcaddöntőben (0–3).

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Blackpool (III.)–Queens Park Rangers (II.) 2–0
Bournemouth–Blackburn (II.) 3–2
Burton (III.)–Burnley 2–1
Millwall (II.)–Fulham 1–3
Oxford United (III.)–Manchester City 0–3
Preston North End (II.)–Middlesbrough (II.) 2–2 – 11-eekkel: 3–4
Wolverhampton–Leicester City 0–0 – 11-eekkel: 1–3
Wycombe (III.)–Norwich City (II.) 3–4
Manchester United–Derby County (II.) 2–2 – 11-eekkel: 7–8
West Bromwich Albion (II.)–Crystal Palace 0–3
Szerda
20.45: Arsenal–Brentford (II.)
20.45: Liverpool–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
20.45: Nottingham Forest (II.)–Stoke City (II.)
20.45: West Ham United–Macclesfield Town (IV.)
21.00: Tottenham Hotspur–Watford
Október 2., kedd
Everton–Southampton

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

17 évesen duplázott az első felnőttmeccsén, a Manchester City simán továbbjutott

Angol labdarúgás
2026.09.17. 22:19

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

„Ijesztő! Nem sokan rúgják úgy a labdát, mint Dom” – csapattársai méltatták Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.09.16. 07:06

Szoboszlai Dominik pokoli nagy gólt lőtt a Tottenham ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:58

Szoboszlai bombagólja zárta le a Spurs elleni meccset, továbbjutott a Liverpool a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 22:55