Liverpool: Nem Karius hibái miatt vettük meg Alissont – Klopp

2018.08.20. 13:16
null
Világrekordnak számító, 67 millió fontért érkezett (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp vezetőedző tagadta, hogy a Liverpool, Loris Karius a Bajnokok Ligája-döntőben bemutatott bakijai miatt szerződtette a brazil kapust, Alissont.

„Hiszik az emberek, vagy nem, a BL-döntőnek semmi köze Alisson leigazolásához” – szögezte le a német tréner a Kicker szaklapnak.

„Ha megnyerjük a finálét, és Alisson ott van a piacon, akkor is megszereztük volna” – tette hozzá.
Klopp közölte, nem érzelmi döntés született, egyszerűen minden poszton a lehető legjobbakat szeretnék a soraikban tudni, és Karius, illetve Alisson is nagyszerű kapus.

Karius a Real Madriddal szemben 3–1-re elvesztett BL-döntőben egy kidobásnál Karim Benzema lábát találta el, amelyről a labda a kapuba pattant, majd a hajrában Gareth Bale nem túl veszélyes kísérletét „védte be”. Utóbb klinikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy korábbi agyrázkódás miatt kaphatta a két potyagólt.

A brazil válogatott Alisson kapusok között világrekordnak számító 67 millió fontért (24,4 milliárd forintért) igazolt az AS Romától a Liverpoolhoz a nyáron.

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
32 perce

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13