Roma: a klub tulajdonképpen elismerte Alisson eladását

2018.07.19. 14:45
Monchi, a Roma labdarúgócsapatának sportigazgatója tulajdonképpen elismerte, hogy a klub hamarosan eladja Alissont a Liverpoolnak.

Mint megírtuk, a brit sajtó szerdán kész tényként számolt be róla, hogy a Roma elfogadta a Liverpool 66.8 millió fontos, vagyis több mint 75 millió eurós ajánlatát Alisson Beckerért.a Roma elfogadta a Liverpool 66.8 millió fontos, vagyis több mint 75 millió eurós ajánlatát Alisson Beckerért.

Monchi, a Roma sportigazgatója most tulajdonképpen el is ismerte, hogy Alisson Angliába igazol.

„Amikor egy igazán jó ajánlat érkezik valakiért, akkor azt meg kell fontolnod – vélekedett Monchi. – Mérlegeltük az üzlet előnyeit és hátrányait, majd úgy határoztunk, hogy leülünk tárgyalni a Liverpoollal, a folyamat már előrehaladott állapotban van. Alisson eladása egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem akarunk nagy dolgokat elérni, számomra ez ugyanis azt jelenti, hogy a helyes dolgokat teszem, de csak miután alaposan átgondoltam mindent.”

„Megértem a szurkolók elkeseredését, de szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy az én célom egy erősebb csapat felépítése. Sokan úgy hitték, hogy nem tudjuk megszerezni Justin Kluivertet, ahogy Javier Pastorét sem, de tévedtek. Ezekben a napokban néhány rajongó szájíze talán keserű, de mi kiváló játékosokat hoztunk.”

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Még két szélső, és tökéletes lesz az AS Roma kerete?

Olasz labdarúgás
2026.08.26. 19:45

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28