Man. City: törölték a kiadott hírt, de úgy tűnik, Vieira távozik

2018.06.11. 08:43
Távozik a New York City FC vezetőedzői székéből Patrick Vieira – jelentette be hivatalos honlapján a Manchester City, amelynek tulajdonosai üzemeltetik a tengerentúli labdarúgócsapatot is.

A hivatalos kommüniké – amely időközben eltűnt a City honlapjáról – arról számolt be, hogy Patrick Vieira a francia első osztályú OGC Nice vezetőedzője lesz. A nizzaiak egyelőre nem kommentálták a hírt – teszi hozzá a L'Équipe francia sportnapilap.

A francia válogatottal világ- (1998) és Európa-bajnoki címet (2000) szerző Vieira 2009-ben még játékosként szerződött a Manchester Cityhez, 2013-ban a tartalékcsapat edzője, majd 2015-től az újonnan alapított MLS-csapat, a New York City FC vezetőedzője lett.

A francia bajnokságot a nyolcadik helyen befejező nizzaiak új vezetőedzővel vágnak neki a 2018–19-es szezonnak; az eddigi tréner, Lucien Favre ugyanis a Dortmundnál folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
22 órája

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Hivatalosan is hosszabbított Sallói Dániellel a Toronto FC

Minden más foci
2026.03.17. 19:38

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

Pintér Dániel először kezdett az Inter Miami felnőttcsapatában, amely Messi nélkül nem bírt a Charlotte-tal

Légiósok
2026.03.15. 08:11

Sallói Dániel bajnoki címről álmodik a Torontóval

Légiósok
2026.03.12. 10:20

Örökre eltiltották a saját meccsükre fogadó ghánai futballistákat az MLS-ben

Minden más foci
2026.03.10. 11:18

Légiósok: Sallói Dániel megszerezte első gólját a Torontóban

Légiósok
2026.03.09. 07:14
Ezek is érdekelhetik