PL: világbajnokságra készülő védőt vett a Leicester

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.20. 13:41
null
Ricardo Pereira öt évre ír alá (Fotó: Twitter)
Portugál válogatott labdarúgóval erősített a Leicester City, miután megállapodott a Porto 24 éves jobbhátvédjével, Ricardo Pereirával, aki öt évre ír alá.

 

 

A játékos 2015 és 2017 között a francia Nice-nél szerepelt kölcsönben, így a Leicester jelenlegi menedzsere, a korábban a nizzaiakat irányító Claude Puel jól ismerheti.

Ricardo Pereira a szokásos bókok mellett azt mondta, boldog, hogy a világ legjobb bajnokságának atmoszféráját is megtapasztalhatja. „Szeretnék segíteni a klubnak, hogy elérje a céljait” – mondta.

A védő 43 mérkőzést játszott a Portóban a szezon során (közte hét összecsapást a Bajnokok Ligájában), így részese lehetett a klub 28. bajnoki címének. Ott lesz a nyári világbajnokságon is, miután tagja a portugálok 23-as keretének.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
17 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35