PL: olasz válogatott középpályást figyel az Arsenal és a Chelsea

Vágólapra másolva!
2018.04.30. 15:17
null
Cristante korábbi csapata ellen is bizonyított (Fotó: AFP)
A Sky Sports forrásai szerint az Arsenal és a Chelsea is szemet vetett az Atalanta középpályására, Bryan Cristantére.

 

A 23 esztendős futballista nagyszerű szezont fut a bergamóiaknál, 44 tétmérkőzésen 12 gólt szerzett, s négyszer a kiszolgáló szerepét vállalta magára. Cristantére több európai élcsapat is felfigyelt, a Sky úgy tudja, a játékos képviselői Premier League-ben szereplő klubokkal tárgyaltak két hete Londonban, és a hírek szerint a középpályás is szívesen futballozna Angliában. Elsősorban az Arsenal és a Chelsea érdeklődéséről lehet olvasni, de szóba kerültek olasz élcsapatok, valamint a német Borussia Dortmund is.

Cristante a Milannál nevelkedett, és 16 esztendősen bemutatkozott a felnőttek között a Bajnokok Ligájában, ám nem tudta megvetni a lábát a piros-feketéknél, 2014-ben a Benficához szerződött. A portugál együttesben csak hat bajnokin kapott lehetőséget, kölcsönadták a Palermónak, a Pescarának és az Atalantának, végül utóbbi az egyéves „próba” után 20 millió euróért végleg megvásárolta tavaly nyáron – mint utólag kiderült, ez jó húzásnak bizonyult.

Cristante azóta az olasz válogatottban is bemutatkozott, októberben a Macedónia elleni vb-selejtezőn kapott negyedórát, majd idén márciusban Argentína ellen is játszhatott szűk húsz percet.

Legfrissebb hírek

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
16 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.02.05. 23:00

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08
Ezek is érdekelhetik