FA-kupa: talpon maradt az MU, irány az elődöntő!

Vágólapra másolva!
2018.03.17. 22:40
null
Romelu Lukaku góljával szerzett vezetést az MU (Fotó: AFP)
A Manchester United hazai pályán Romelu Lukaku és Nemanja Matics egy-egy fejes góljával 2–0-ra legyőzte a Brightont az angol FA-kupa negyeddöntőjében, így a Tottenhamhez hasonlóan bejutott az elődöntőbe.

 

Az FA-kupában a legjobb nyolc között amúgy sem jellemző, hogy bármelyik (nagy) csapat tartalékoljon, de mivel a Manchester United számára ez maradt az egyetlen trófea, amelyet ebben a szezonban még elhódíthat – ha csak nem dolgozza le nyolc forduló alatt 16 pontos hátrányát a Premier League-ben a Manchester City mögött… –, furán is nézett volna ki, ha José Mourinho nagyon felforgatja együttesét. Pláne a Sevilla elleni BL-kudarc után. De azért Paul Pogbát és Alexis Sánchezt így is kihagyta.

A portugál szakember a Romero – Valencia, Bailly, Smalling, Shaw (A. Young, a szünetben) – McTominay, Matics – Mata (Rashford, 75.), Lingard (Fellaini, 89.), Martial – R. Lukaku összeállításban küldte pályára csapatát, amely a 37. percben Romelu Lukaku fejes góljával szerezte meg a vezetést. A belga csatár a legutóbbi 11 FA-kupa meccsén 12. alkalommal volt eredményes (1–0).

A második félidőt látva az MU szurkolói egy szót sem szólhattak volna, ha a Brighton egyenlít, de a vendégek elpuskázták a lehetőségeiket. Nem úgy Matics, akinek a 84. percben fejelt gólja után fellélegezhettek a United drukkerei. A szerb középpályás 2014 augusztusa óta először jegyzett gólt és gólpasszt is egy mérkőzésen belül (2–0).

A Manchester United tehát versenyben maradt Anglia első számú kupasorozatában, és a Tottenham után másodikként bejutott a legjobb négy közé.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Manchester United–Brighton & Hove Albion 2–0 (R. Lukaku 37., Matics 84.)
Korábban
Swansea City–Tottenham Hotspur 0–3 (Eriksen 11., 62., Lamela 45+1.)
Vasárnap
14.30: Wigan Athletic (III.)–Southampton (Tv: Sport2)
17.30: Leicester City–Chelsea (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

A Brighton 18 éves tehetsége ollózós góljával mentett pontot a 91. percben

Angol labdarúgás
2026.01.19. 23:02
Ezek is érdekelhetik