PL: a volt szövetségi kapitány az Everton élén – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.11.29. 15:41
null
Sam Allardyce lett az Everton menedzsere (Fotó: AFP)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, Sam Allardyce lett az angol élvonalbeli Everton labdarúgócsapatának menedzsere. A klub hivatalos közleménye szerint a 63 éves tréner ma délután érkezik a liverpooli együttes főhadiszállására, ahol aláírja szerződését.

 

Mint ismert, a liverpooli együttes október 23-án menesztette Ronald Koemant, akinek feladatát azóta David Unsworth korábbi másodedző látta el. Unsworth még a szerda esti, West Ham United elleni hazai bajnokin (21.00) a kispadon ülhet, majd csütörtöktől már Sam Allardyce irányít – érdekesség, hogy „Big Sam” korábban dolgozott a WHU menedzsereként is.

A 63 esztendős angol szakember – aki 2016-ban 67 napig az angol válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott – korábban hat csapattal dolgozott a Premier League-ben. Legutóbb a Crystal Palace-t irányította, ám nyáron távozott. Eddigi legjelentősebb trófeáját még az 1991–1992-es szezonban nyerte: a Limerickkel ír bajnok lett.

Azóta egy trófeát nyert: a Notts Countyval megnyerte az angol harmadik ligát.

Sam Allardyce szerda este írja alá szerződését az Everton közlése szerint. A Guardian úgy tudja, másfél évre kötelezi el magát (frissítés: ez később hivatalos adat lett), ezalatt 9 millió fontot kereshet. A liverpooli gárda a nagy nyári bevásárlása ellenére sem teljesít túl jól a Premier League-ben: 13 forduló után csak a 17. a tabellán, két pontra a kieső helyen álló West Hamtől, mellyel épp ma este csap össze.

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
22 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik